Ingantlanpanama miatt jelentették fel a pécsi egyházmegyét
Újabb feljelentést tettek a pécsi egyházmegye gazdálkodásával összefüggésben: egy magánszemély azért kap állítólag havonta 90 ezret, mert házát az egyházmegyére hagyta, az ingatlant azonban végül más örökölte volna. A püspökség ügyeit az új büntetőeljárás szerint, gyorsítve vizsgálják.
A Dunántúli Naplónak nyilatkozó névtelenséget kérő feljelentő elmondta, hogy sikkasztás gyanúja miatt fordult a rendőrséghez - írja a bama.hu. Egy állítólagos ingatlanpanamáról van szó, mert a feljelentő szerint bizonyítható, hogy egy pécsi magánszemély havi 90 ezer forintos életjáradékot kap közel tíz éve az egyháztól azért, mert házát az egyházmegyére hagyományozta. A szóban forgó ingatlant viszont nem az egyházmegye, hanem egy, a püspökség kétes ügyeivel kapcsolatban már hírbe hozott magánszemély örökölte volna.
A feljelentésben érintett személy jogi képviselője, Schmidt Gábor a Dunántúli Napló érdeklődésére azt mondta, a szóban forgó ingatlan ügyét a rendőrség már vizsgálja, az ügyvéd szerint viszont az ügylet az egyházmegye érdekét szolgálta. Az egyházmegyét szerinte semmilyen kár nem érte, és nem is érhette.
A bama.hu információi szerint egyébként a már zajló, a püspökség ügyeivel összefüggésben elrendelt nyomozást a kiemelt ügyek kategóriájába sorolták, ami azt jelenti, hogy a közelmúltban módosított büntetőeljárásokról szóló törvény szerint mind a nyomozást, mind az azt követő esetleges bírósági eljárást gyorsabban kell lefolytatni.
A pécsi egyházmegye gazdálkodásával kapcsolatban már korábban is felmerültek kételyek, áprilisban a püspökség vagyonkezelője perelte be az egyházmegyét, majd májusban házkutatást is tartottak nála, a püspökség gyanús ügyeivel kapcsolatban.