2011. július. 20. 21:39 Dunántúli Napló Utolsó frissítés: 2011. július. 20. 21:37 Itthon

Összeomolhat a közlekedés Pécsett

A Dunántúli Napló információi szerint a csődhelyzet elkerüléséért küzdenek a Pécsi Közlekedési Zrt.-nél, így drasztikus járatritkítás is jöhet, akár már az ősztől.

Rendkívül nagy a baj a PK Zrt. háza táján, ám a buszos cég a többségi tulajdonos, azaz a Pécs Holding Zrt., illetve Pécs vezetőinek erőfeszítései ellenére sem kapta meg eddig azt a hitelt, amellyel stabilabbá válhatna a napi működése - értesült a Dunántúli Napló.

A társaságnál a tavasszal tartott önkormányzati székházfoglalást követően, a város megrendelésére elindított átvilágítás azzal az eredménnyel zárult, hogy mintegy 400 millió forint hitelre van szüksége ahhoz a cégnek, hogy biztonságosan működhessen ebben az évben. A 400 millió forintos keretből a napi működési kiadásokra költött pénz kipótlása mellett nettó 50 millió forintot a Debrecenből érkező használt Ikarusok megvásárlására és itteni buszok esztétikai felújítására költhetnek.

A lap ugyanakkor úgy tudja, hogy az összes eddig megkeresett bank közül egy sem kívánt pénzt kölcsönözni a pécsi buszos cégnek, még a város kezességvállalása mellett sem. Ezen értesülésüket alátámasztja az a tény is, hogy tudomásuk szerint a 400 milliós hitelfelvételről most hétfőn kellett volna szavazni, ám a rendkívüli közgyűlési ülésen ez az ügy elő sem került.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.