2011. július. 18. 15:45 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 18. 17:04 Itthon

Kihallgatták a pécsi egyetemi mutyi főnyomozóját is

Várhatóan csak ősszel fejeződik be az a nyomozás, amely a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) januárban munkaviszonyából felfüggesztett dél-dunántúli regionális osztályvezetője ellen indult - közölte az ügyben eljáró Kaposvári Katonai Ügyészség sajtószóvivője. Váradi Csaba volt a Pécsi Tudományegyetemen kirobbant korrupciós botrány főnyomozója.

Most először hallgatták ki Váradi Csabát, az NNI volt régiós osztályvezetőjét hétfőn az ellene indult eljárás során. A Kaposvári Katonai Ügyészség sajtószóvivője megerősítette, az alezredes ellen minősített eljárás folyik, amit a leggyakrabban államtitokkal kapcsolatban rendelnek el. Közlése szerint az alezredest gyanúsítottként hallgatták ki 15 rendbeli hivatali visszaélés bűntette, egy rendbeli folytatólagosan elkövetett jogosulatlan titkos információgyűjtés bűntette és más köztörvényi, valamint katonai bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.

A szóvivő arról, hogy pontosan mivel gyanúsítják Váradi Csabát, azt mondta: erről nem adhat felvilágosítást, a gyanúsításra vonatkozó információkat ugyanis 40 évre titkosították. A Kaposvári Katonai Ügyészség a nyomozást előreláthatólag ez év októberében fogja befejezni - tájékoztatott a sajtószóvivő. A régiós vezető szolgálati viszonyát - fegyelmi eljárás megindítása és büntetőfeljelentés megtétele mellett - az NNI igazgatója függesztette fel. Mint ismert, Váradi volt a főnyomozója a Pécsi Tudományegyetemen kirobbant korrupciós botránynak is, egy januári interjúban nem akarta kommentálni, hogy meggyanusítása ezzel lehet-e összefüggésben.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.