Itthon MTI 2011. július. 13. 18:11

Új buszsáv épül Budapest és Budaörs közt

Július végén adják át a régi Budaörsi úton épülő buszsávot. A mintegy 800 méteres szakaszon sávszélesítéssel oldják meg az új sáv kialakítását.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdai közleménye szerint a Virágpiac és a Gazdagréti út közötti szakaszon aszfaltozási munkákat végeznek, emiatt csütörtöktől szombatig, valamint július 20-a és 22-e között időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani.

A buszsáv kivitelezése 255 millió forintba kerül, ennek 85 százalékát uniós pénzből finanszírozzák. Ehhez kapcsolódóan felújítják a közműveket és a teljes útpályát, kamerarendszert építenek ki, amely a buszsávokat figyeli, két helyen a meglévő kerékpárút nyomvonalán is kisebb korrekciót hajtanak végre, és felújítanak egy buszmegállót is.

A BKK hangsúlyozza, hogy nemcsak a 40-es, 240-es és 240E jelű buszok, és az azokat igénybe vevő mintegy 19 ezer ember jár jobban a buszsáv kialakításával, hanem reményeik szerint a tömegközlekedés feltételeinek javulásának hatására a környező településekről is kevesebben közlekednek majd autóval.

Korábbi, ideiglenes buszsáv a Budaörsi úton
Facebook
Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.