2011. július. 07. 19:54 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 08. 12:03 Itthon

A CET-beruházó készséggel áll a vizsgálatok elé

A Duna-parti CET-komplexum beruházója, a Porto Investment csütörtökön azt közölte az MTI-vel: készséggel áll bármilyen vizsgálat elé.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) előzőleg arról adott tájékoztatást, hogy feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen az Országos Rendőr-főkapitányságon, mert a budapesti Közraktárak-projekt PPP-konstrukcióban történő megvalósítása kapcsán feltárt tények megalapozzák a bűncselekmény elkövetésének gyanúját.

A Porto Investment erre reagálva közleményében azt írta: a CET történetében nem ez az első alkalom, hogy feljelentéssel "riogatnak", de ez tények és konkrétumok említése nélkül történt, és eddig semmilyen eredmény nem született. Hozzátették, hogy a beruházó Porto Investment Hungary Kft. maga is kérte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól a szolgáltatási szerződés felülvizsgálatát. A cég közölte: a Porto kizárólag a főváros vagyonát gyarapítva ruházott be a projektbe, így semmilyen kárt nem okozhatott, ezért vele szemben nem állhat fenn semmilyen bűncselekménnyel kapcsolatos gyanú. Hozzátette, hogy korábban felajánlotta a segítségét az ÁSZ-nak, de az nem élt ezzel, hanem közvetlenül az alvállalkozókat kereste meg. A cég szerint ezek a hírek és vizsgálatok a régi és új fővárosvezetés közti "csatározások" részei.

Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes (KDNP) csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy korábban már a főváros is feljelentést tett a projekttel kapcsolatban. Az, hogy az ÁSZ is megtette ezt, megerősítette a városvezetést "korábbi kijelentéseik és lépéseik helyességében" - tette hozzá.

Tarlós István főpolgármester szerdán mutatta be a főváros 50 legsúlyosabb problémáját tartalmazó úgynevezett fehér könyvet, amelyben a CET-beruházás is szerepel. Ebben az olvasható, hogy Budapest számára rendkívüli módon aránytalan és hátrányos kötelezettségvállalásokat tettek. A Porto erre úgy reagált, hogy a megállapításokban több pontatlanság és tévedés van, és arra kérte a fővárost: "hagyjon fel a rosszhiszemű offshore-ozással". 

A Duna-parti Közraktáraknál létrehozott, mintegy 27 ezer négyzetméteres komplexum kialakítását 2010 augusztusában kellett volna befejezni. A Főpolgármesteri Hivatal a beruházótól származó információk alapján hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy várhatóan november közepén nyílik meg a komplexum, "ha az átadás-átvétel során újabb problémák, késések nem vetődnek fel".

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.