A Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) szerint szakszerűtlen és diszkriminatív, hogy a kormány számos kormánytisztviselőtől megvonja a július 1-jei munkaszüneti napot.
Fehér József, az érdekképviselet főtitkára csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben azt kifogásolta, hogy az ügyfélszolgálatosoknak az ünnepnapon is a szokásos munkarendben kell dolgozniuk. Álláspontja szerint ez az azonos jogviszonyban álló kormánytisztviselők között tesz különbséget, ezzel pedig sérül az egyenlő bánásmód.
Mint fogalmazott: "ehhez képest csupán kormánytisztviselői érdeksérelem, hogy a köztisztviselőknél ezt a diszkriminatív megszorítást nem vezették be". A főtitkár ugyanakkor azt is jelezte, ezzel nem a módszer kiterjesztését "reklamálja". Július 1-jén ezzel az elnevezéssel először tartják meg Magyarországon a köztisztviselők és kormánytisztviselők napját. A köztisztviselők napjának megünneplését a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) kezdeményezte 1996-ban a köztisztviselői törvény 1992. évi életbe lépésének emlékére. A köztisztviselők napját 2001-től munkaszüneti nappá nyilvánították, az egyes hivatalok saját maguk dönthettek arról, hogy részleges vagy teljes munkaszünetet, illetve ügyeletet tartanak-e.
2011. június 20-án az Országgyűlés úgy döntött, hogy július 1-jét a köztisztviselőkéhez hasonlóan a kormánytisztviselők napjává is nyilvánítja. A köztisztviselők és kormánytisztviselők napja a kormánytisztviselők, az ügykezelők és a fizikai alkalmazottak számára munkaszüneti nap. Az ügyfélszolgálati feladatok ellátása folytonosságának fenntartása azonban ezen a napon is kiemelt fontosságú, ezért e munkakört betöltők a kormánytisztviselők napján is a szokásos munkarendben végzik munkájukat.