Felnőtt játszótereket adtak át Százhalombattán
Sporteszközökkel felszerelt játszótereket vehettek birtokba Százhalombatta három pontján a felnőttek; a beruházásra nyolcmillió forintot költött a helyi önkormányzat.
A három „felnőtt játszótér” a dunafüredi városrészben, az úgynevezett Urbáriumban, valamint a Jókai és a Móricz Zsigmond köz térségében (egy lakótelepen), közvetlenül a kicsik játszóterei mellett kapott helyet – közölte Macsali Róbert sportreferens.
Helyszínenként öt-öt elemből álló eszközparkot vásárolt és helyezett ki az önkormányzat – például kardio- , hasizom- és láberősítő, valamint kondigépeket, de az úgynevezett sífutó mozgás gyakorlására alkalmas ellipszis tréner is nagy sikert aratott. A visszajelzések alapján a helyiek azért is örülnek a speciális lehetőségnek, mert amíg gyermekeik a közelben játszanak, ők sem unatkoznak.