2011. június. 29. 21:18 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. június. 29. 21:11 Itthon

Megint éhségsztrájkolnak a szülők Toldiért

Hasztalannak bizonyult a június 18-án megkezdett éhségsztrájk, amelyet a kaposvári Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium bezárása ellen rendeztek az ott tanuló diákok szülei, ezért a tüntetés tovább folytatódik.

Június közepén három napig tartó éhségsztrájkot hirdetett huszonöt kaposvári szülő, a tiltakozás oka, hogy a Toldi Lakótelepi Általános Iskolát és Gimnáziumot az önkormányzat összeolvasztja a város másik két iskolájával.

A szülők azonban nem törődnek bele, mivel ahogy Klimóné Csongovai Hilda, a Harc a Toldiért elnevezésű civil csoport képviselője elmondta, ők az iskola különleges szellemisége miatt választották gyermekeiknek ezt az intézményt. Bár a diákok továbbra is maradhatnak majd az épületben, és a tanárok is ugyanazok lesznek, a változás még sem csak névleges lesz, mivel a Toldi egy különleges, gyermekbarát felfogású iskola, ahova évek óta túljelentkezés van, míg ez nem mondható el a másik két intézményről.

Mint elmondta, hogy az iskola összeolvasztásáról szóló határozat, amely augusztus elsejével lép érvénybe, hemzseg a törvénytelenségektől, ebben több jogász, és a Pedagógus Szakszervezet elnöke, Galló Istvánné is megerősítette a tiltakozó szülőket.

Klimóné szerint a következő lépés egy újabb, ezúttal nem limitált idejű éhségsztrájk lesz, amelyet az elszánt szülők – amennyiben nem történik változás – napokon belül megkezdenek.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.