2011. június. 22. 15:12 MTI Utolsó frissítés: 2011. június. 22. 15:10 Itthon

„Nincs évi 50 millió a jobboldali tanácsnokok és szakértőik számára”

A budaörsi önkormányzatnak nincs évi 50 millió forintja a most megválasztott jobboldali tanácsnokok és szakértőik számára - közölte Wittinghoff Tamás polgármester a képviselő-testület szerdai ülését követően az MTI-vel.

 "Miközben mulasztásos törvénysértésben van Budaörs Város Önkormányzata, mert tavaly ősz óta nem választott alpolgármestert, a képviselő-testület szerdai ülésén öt jobboldali tanácsnokot szavazott meg a Fidesz-KDNP és a Jobbik. Az előterjesztés szerint egyenként 160 ezer forintos havi díjazással. Ugyanekkor hat, a tanácsnokok munkáját segítő szakértő alkalmazásáról is döntöttek, akik fejenként bruttó 480 ezer forintot kapnak majd havonta" - írta a Pest megyei település vezetője, akit öt cikluson át az SZDSZ, a tavaly októberi önkormányzati  választáson pedig a Budaörs Fejlődéséért Egyesület (BFE) színeiben választottak polgármesterré.

Wittinghoff Tamás közleményében kifogásolta, hogy a képviselő-testület minden előzetes egyeztetés nélkül, kizárólag jobboldali képviselőket választott városfejlesztési, városüzemeltetési, oktatási, közművelődési és szociális tanácsnokká; az első négy Fidesz-KDNP-s (vagyis a pártszövetség nyolc helyi képviselőjének fele tanácsnok lett), míg az ötödik jobbikos. 

Mivel a város bevételei az idén jelentősen csökkentek, a jobboldali tanácsnokok és szakértőik javadalmazására nincs fedezet - szögezte le Wittinghoff Tamás. Szerinte nem megoldás a szerdán bejelentett pénzügyi átcsoportosítás sem (a német nemzetiségi önkormányzat által kezelt múzeum felújítására félretett pénzt használnák fel); ezt a kisebbségi szószóló is kifogásolta - fűzte hozzá.

"Különösen érdekes a fedezet nélküli költekezés annak fényében, hogy a kormánypárt éppen olyan törvénymódosítást készít elő, amely a csődbe vitt önkormányzatok vezetőit tíz évig nem engedné indulni a választásokon" – írta a polgármester. A most megszavazott "évi 50 milliós" döntés ráadásul szembe megy a Fidesz által meghirdetett céllal is, miszerint a kormánypárt olcsóbb önkormányzatokat szeretne. "Hiába csökkentenék ugyanis a képviselő–testületek létszámát, ha az ott ülő fideszes képviselők újabb és újabb funkciókat halmozva ugyanannyi, vagy még több pénzt költenek el, mint amennyibe a korábbi, nagyobb létszámú testület került" – fogalmazott Wittinghoff Tamás.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.