Járdán gázolt gyalogost a 17 éves sofőr
Egy 17 éves fiú, valószínűleg ittasan felhajtott terepjárójával a járdára Kiskunmajsán, és elütött egy 31 éves férfit. A korábbi hírekkel ellentétben nem futott el a helyszínről a baleset után.
Terepjárójával a járdára hajtott, ahol elütött egy 31 éves férfit egy 17 éves fiatal Kiskunmajsán; a kocsi vezetője a baleset után értesítette a mentőket és a közelben tartózkodva megvárta a rendőröket - közölte a rendőrség az MTI-vel. A fiatal férfinél ittasság gyanúja merült fel, ezért vérvételre vitték, majd megkezdődött a kihallgatása - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A rendőrség a reggeli baleset után még azt közölte az MTI-vel, hogy a járművezető elfutott a helyszínről. Az elgázolt férfi mindkét lába eltört, súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Nyíkos Tamás főhadnagy tájékoztatása szerint a fiatalember engedély nélkül hozta el az autót egy barátjától, emiatt is felelnie kell az eljárás során.