2011. május. 29. 12:38 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 29. 12:26 Itthon

Jobbik: faji alapon diszkriminál a kormány

A Jobbik szerint egymás után derül ki a kormányzati intézkedésekről, hogy azokkal faji alapon diszkriminál a kabinet, amit az ellenzéki párt felháborítónak tart.

Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese erről vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján beszélt. Utalt a kormány és az Országos Roma Önkormányzat között a közelmúltban kötött megállapodásra, amely célul tűzi ki egyebek mellett, hogy 2015-ig legalább százezer munkanélküli roma kapjon munkát, és azt mondta: nem tudják elképzelni, hogyan valósulhat meg ez úgy, hogy ne faji alapon tennének különbséget a munkavállalók között. Véleménye szerint nyilvánvalóan arról van szó, hogy "megpróbálják a cigányokat különböző előnyökhöz juttatni a magyar lakossággal szemben".

Az ellenzéki politikus emellett azt közölte, hogy Tamási kistérségében 54 millió forintot fordítanak a közműdíj-hátralékos cigány családok tartozásainak rendezésére, azzal, hogy a hátralék negyedét kell csak törleszteniük, a fennmaradó részt pedig nem.

"Megdöbbentőnek tartjuk, hogy a kormányzat ilyen módon, pazarlóan bánik a költségvetési pénzekkel, és kifejezetten a cigány lakosságot juttatja pluszforrásokhoz. (...) Az ilyen jellegű pluszjuttatások semmiféle gazdasági élénkülést nem hoznak, természetesen semmilyen hatással nem lesznek a cigányság foglalkoztatására" - mondta Volner János, hozzátéve, hogy mindez szerinte nem egyéb, mint az Európai Unió által diktált feltétel.

Hirdetés