Itthon InfoRádió 2011. május. 24. 11:04

A kormányszóvivő szerint lesz dolga a kormánynak idén

Az InfoRádió Aréna című műsorában a kormányszóvivő elmondta: a második félévben is sok munka vár a kabinetre.

MTI, Fotó: Burger Barna
A héten megállapodás születhet a kabinet és a bankszektor képviselői között a devizahitelesek megsegítéséről szóló adósságmentő csomagról - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában a kormányszóvivő. Nagy Anna emlékeztetett: hónapok óta zajlik a tárgyalás, ami nem véletlen, hiszen közel háromezer milliárd forint hitelállományról és több mint százezer családról van szó.

A kormány által hozott intézkedések jó részének megelőző hatása van azok számára, akik a jövőben készülnek felvenni devizahitelt- emelte ki a kormányszóvivő. Példaként említette, hogy devizahitelben nincs jelzálog a lakásra. Nagy Anna beszélt arról is, hogy az uniós elnökség után a kormány a második félévben is a Széll Kálmán-tervben szereplő feladatokkal foglalkozik, hiszen több területen júliustól kezdődik a gyakorlati megvalósítás. Ezek a következő egy-másfél évre bőven adnak munkát - tette hozzá.

Elkezdődött a sarkalatos törvények előkészítése, de a munka java a második félévben várható. Emellett idén foglalkozik még a kormány az otthonteremtés kérdésével, az adminisztrációs terhek csökkentésének második szakaszával, az önkormányzati törvény és az energiastratégiával is, így sűrű év várható - fejtette ki a kormányszóvivő.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.