2011. május. 21. 14:01 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 21. 14:17 Itthon

Rétvári: a kormány vizsgálja a kitelepítettek kárpótlásának rendezését

A kormány vizsgálja a kitelepítettek kárpótlásának rendezését, annak lehetőségét, hogy a jövőben az ilyen címen járó nyugdíjrészt legalább annyival meg lehessen emelni, mint a többi nyugdíjrészt - mondta Rétvári Bence a Budapestről Kitelepítettek Emlékművének avatása után szombaton újságíróknak.

A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára kiemelte: az elmúlt években az előző kormány a különböző nyugdíj-kiegészítéseket, amelyek kárpótlás címén jártak, befagyasztotta. Bár nagyon nehéz a költségvetés helyzete, a kormányzat arra törekszik - tette hozzá -, hogy ezt feloldják.

Több előterjesztéssel foglalkozott már a kormány, hogy miként lehet a Gyurcsány-, és a Bajnai-kormány által a befagyasztott és az inflációt sem követő kárpótlási, kiegészítő nyugdíjrészeket legalább annyival megemelni, amennyivel a többi nyugdíjrész megemelkedik - jelezte.

Hangsúlyozta: a kormányzat felkarolta a kitelepítettek ügyét, ez már második emlékmű, amelyet egy éven belül Budapesten felavatnak. Mindegyik esetében igyekezett a kabinet hozzájárulni akár az emlékműhöz, akár az ünnepségsorozathoz. Felidézte, hogy a kormányzati médiumok tematikus nappal emlékeztek a kitelepítettekre a hatvanéves évforduló alkalmával, és támogatták egy új dokumentumfilm elkészítését is.

Továbbra is partner a kormány, legyen szó akár az új közoktatási törvény után a nemzeti alaptantervről, akár más területről - mutatott rá Rétvári Bence.

Jókai Anna író a kitelepítéseket idézve úgy fogalmazott: az akkor történtek ma is óriási fájdalommal töltik el az emberek szívét; az otthonuktól fosztottak meg őket, a haza "utolsó polgárai" lettek. Megjegyezte: jó lenne a vonatkozó jogszabályt korszerűbbé tenni, hogy a méltánytalanságot elszenvedők nyugdíja kiegészülhessen.

Széchenyi Kinga a kitelepítettek nevében felidézte, hogy hatvan éve ezen a napon kapták kézhez az első kitelepítési határozatokat. Ezt a dátumot soha nem felejtjük el - mondta, hozzátéve: a múltat nem elég azoknak felismerniük, akik elszenvedői voltak. Fel kell törni az elhallgatás és elhallgattatás kőkemény falát. Hangsúlyozta: a köz- és felsőoktatásban is meg kell ismerniük a fiataloknak az akkor történteket.

A Budapestről Kitelepítettek Emlékművét Solymár Gábor budafoki evangélikus lelkész, Fülöp Ákos nagytétényi római katolikus plébános és Nagy Péter budafoki református lelkész áldotta meg. A rendezvény kezdete előtt Budafok mindhárom templomának harangja egyszerre szólt 9 óra 58 perctől 2 percen át. Az esemény fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, védnökei Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Mádi Jenő, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének (Pofosz) országos elnöke volt.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.