Elsüllyedt a kolontári halastóban az a kotróhajó, amelyet a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa során elöntött, 27 ezer négyzetméteres vízfelületű magántó kitisztítására vittek kedden a helyszínre.
A miniszteri megbízott tájékoztatása szerint a helyenként öt méter mély halastóba a tavalyi katasztrófa során becslések szerint negyvenezer köbméter vörösiszap került, a mentesítés március elején kezdődött meg. A csepp alakú horgásztó megtisztításához a lúgos vizet először másfél kilométeres övárkon keresztül semlegesítő medencébe vezették, ahol savazással közömbösítették.
A tó lecsapolásával már csaknem százezer köbméternyi semlegesített vizet engedtek a Torna-patakba, de a meder kotrása most kezdődött volna meg. A tóból kikotort vörösiszapot úgynevezett szikkasztómedencében ülepítik majd; a régóta húzódó mentesítés során a legnagyobb gondot a tavat tápláló természetes források okozzák, amelyek vize a kolontári halastó fenekén leülepedett vörösiszapon átszűrődve folyamatosan lúgos vízzel töltötte meg a medret.