Gyurcsány az Orbán-kormány tempójáról értekezik a facebookon
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerda reggeli facebook-bejegyzését költői kérdésekkel kezdi: kivel egyeztetett a kormány az önkormányzati rendszerről és a nyugdíjreformról, továbbá felidézi, őt mivel kritizálta anno az ellenzék.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerdai facebook-bejegyzésében feleleveníti az akkori ellenzék kritikát, melyeket miniszterelnökként kapott. "Sokszor szembesültem azzal a kritikával, hogy túl gyors a tempó, hogy felülről kívánjuk megreformálni az országot. Ha az gyors volt, akkor a mostani milyen?" - teszi fel a kérdést Gyurcsány, aki hozzátette: félhavonta módosítják az alkotmányt és meglátása szerint egyeztetés nélkül belepancsolnak a nyugdíjrendszerbe, átírják az önkormányzati rendszert anélkül, hogy érdemi vitát folytathatnánk róla. "Vajon kivel vitatták meg ezt kormányzó hölgyek és urak? Úgy értem önmagukon kívül" - tudakolja Gyurcsány, aki keddi, székesfehérvári fórumáról is szót ejtett.
Beszámolója szerint a városi elnök arról beszélt, hogy az MSZP egészéről szóló viták zavarják a helyi ügyeket, beárnyékolják az egyre sikeresebb helyi politizálást. "Ebben biztosan van igazság (...) azért is sikeresebbek mostanában a fehérváriak, a mostani fiatal csapat, mert párt éve nehéz és időnként fájdalmas küzdelemben megvívták belső csatáikat, és szembementek (mondjuk így) elfogadhatatlan ügyekkel, gyakorlattal. Nem tudták, nem akarták megspórolni a vitát, a küzdelmet" - írta a bejegyzésében a volt miniszterelnök, aki szerint Érden a Molnár Csaba által tartott előadáson nagy egyetértéssel fogadták a jelenlévők az MSZP-ről mondott javaslatiat, értékelését.
Gyurcsány bejegyzésében azt is leszögezi, hamis a hír, hogy szerdán elmegy a Mentelmi Bizottság elnökéhez, hogy betekintsen az ügyészségi anyagokba. "Miután a bizottság újabb anyagokat kért, majd akkor olvasom át az indítványt, ha minden dokumentum rendelkezésre fog állni" - jegyezte meg a volt kormányfő, aki azt is elárulta, hogy egy másik bizottságot viszont hamarosan meglátogat. "Az államadósságot vizsgáló bizottság már meghallgatta a pénzügyminisztereket, és Medgyessy Péter miniszterelnököt is. Bár kétségtelen a bizottság működése mögötti „ellenséges” politikai szándék, de a szakmai vita akár még előre is vihet. Így abban (de csak abban) érdemes részt venni" - osztotta meg követőivel a volt kormányfő.