Itthon hirado.hu 2011. május. 13. 08:49

Az MSZP pártszakadására számít a Demorata Párt

Az MSZP-ben pártszakadás következhet be, és az onnan átlépő tagokat fogadhatják a Demokrata Pártban - erre számítanak Takács Istvánék.

Baloldali, de nyitott a konzervatív és a liberális értékek iránt is nyitott párt lesz a Demokrata Párt – jelentette ki a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában Takács István elnök. Arra a kérdésre, hogy számítanak-e Gyurcsány Ferenc tagságára, a bejegyzés alatt álló párt elnöke azt mondta: Gyurcsány Ferenc azon nyilatkozatát veszi alapul, miszerint ő elsősorban az MSZP-t szeretné megújítani.

Takács István kérdésre válaszolva elképzelhetőnek nevezte, hogy az MSZP-ben pártszakadás következik be, és az onnan átlépő tagokat fogadhatják. Hangsúlyozta: ő nem keresi a kapcsolatot a szocialista párt vezetőivel, néhány hónap múlva úgyis eldől, mi lesz a Demokrata Párt sorsa.

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

 

 

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.