2011. május. 10. 11:37 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 10. 11:36 Itthon

Elnapolták Képíró tárgyalását

Elnapolta a bíróság a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados büntetőperét, mivel a vádlott úgy nyilatkozott, hogy "az agya nem érti, mik hangzanak el"; a bíróság az igazságügyi elmeorvosok szakvéleménye után dönti el, folytatódhat-e a tárgyalás.

A szakértők kirendelését Falvai Zsolt ügyész indítványozta, mivel szerinte aggályokat vet fel, hogy a 97 éves vádlott nem érti, mi hangzik el a tárgyaláson, s emiatt a bizonyítási eljárás nem folytatható. 

Képíró Sándor ügyvédje, Zétényi Zsolt szerint viszont csak hallási problémák merültek fel, ő egy audiológus szakértő kirendelését kérte az ügyben. Varga Béla bíró kérdésére válaszolva a vádlott azt mondta: az agya nem érti meg, mik hangzanak el. 

A bíróság emiatt elrendelte Képíró Sándor igazságügyi elmeorvos-szakértői vizsgálatát annak megállapítására, hogy a vádlott a külvilágból érkező ingereket hogyan és mennyire képes felfogni, megérteni. Mint a bíró elmondta, ha a szakértők arra jutnak, hogy Képíró nem képes felfogni a tárgyalás menetét, akkor az eljárást fel kell függeszteni. 

A per Zinner Tibor és Szakály Sándor történész meghallgatásával folytatódott volna, de a tárgyalás első szünete után a bíróság elnapolta a pert.

Zinner Tibor a tárgyalás elején megkezdte szakértői véleményének ismertetését, eszerint az 1944-ben Képíró Sándor ellen hozott vezérkari bírósági ítélet eredeti példánya nem lelhető fel Magyarországon, arra vonatkozóan mindössze egyetlen utalás található. Véleménye szerint számos aggály vetődik fel a nyomozó hatóság által becsatolt, a volt Jugoszláviából és Izraelből származó ítéletfordításokkal kapcsolatban. 

Az egyik okiratról a történész azt mondta: azt valamilyen délszláv nyelvről fordíthatták vissza magyarra, emiatt a dokumentum többszörösen sérült, torzult. Így például abban hűtlenség helyett a hazaárulás kifejezés szerepel, illetve nem a korabeli fordulatokat használják és a dátumok sem egyeznek. 

A tárgyaláson többségében ismét a Képíró Sándor mellett szimpatizálók jelentek meg, köztük volt ifjabb Hegedűs Lóránt és a magát Magyar Nemzeti Gárdának nevező szerveződés néhány tagja. A volt csendőr százados kerekes székkel érkezett, a szimpatizánsok felálltak, amikor a vádlottat bekísérték a terembe. Képíró Sándort azzal vádolják, hogy  1942. január 21. és 23. között egy Újvidéken tartott razzia során az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civil személyek törvénytelen kivégezésében.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.