Bíróság előtt a sátoraljaújhelyi fegyveres garázdák
Tíz órán belül bíróság elé állítottak négy sátoraljaújhelyi férfit, akiket csoportosan, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt fogott el a rendőrség - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Dobi Tamás elmondta: a sátoraljaújhelyi rendőrkapitányság indított eljárást a négy helyi férfival szemben. A vizsgálat adatai szerint szerdán hajnalban Sátoraljaújhelyen szórakozás közben verekedtek össze. A lakossági bejelentést követően a rendőrök rövid idő alatt elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható négy férfit. A meghallgatások során kiderült, hogy hozzátartozók közötti konfliktusról volt szó, amelynek során egyikük ásóval támadt.
Hozzátette: szerdán délután ügyészségi közreműködéssel gyorsított eljárás keretében bíróság elé álltak a gyanúsítottak. A bíróság a vádlottakat 8 hónap, 10-10 hónap, illetve 1 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évre felfüggesztette.