Több tucat garázda ellen intézkedtek Borsod megyében
Harminc embert fogtak el garázdaság miatt a húsvéti ünnepek alatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében; ellenük csoportosan, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indítottak eljárást - közölte a rendőrség kedden.
Harminc garázda került rendőrkézre Borsodban a húsvéti ünnepek alatt. A megyében az elmúlt napokban kilenc garázda jellegű bűncselekmény történt, a kilenc ügy 30 elkövetőjét elfogta a rendőség - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
Putnokon és Gesztelyen felfegyverkezve, illetve csoportosan elkövetett garázdaság miatt indítottak eljárást. A rendőrök fékezték meg a garázdákat Bánszálláson, Szakácsiban, Szerencsen, Hejőbábán, Miskolcon, Domaházán, illetve Szomolyán. Az esetekre jellemző volt, hogy korábbi vélt vagy valós sérelmek miatt akartak elégtételt venni a cselekmények elkövetői.