Itthon MTI 2011. április. 21. 10:04

KSH: kilenc százalékkal kevesebb gyerek született tavalyhoz képest

Az idén januárban és februárban összesen 14019 gyermek született. A halálozások száma 22753 volt, ami 3,1 százalékos emelkedést jelent.

Az év első két hónapjában 9 százalékkal kevesebb gyerek született, mint 2010 azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az idén januárban és februárban összesen 14019 gyermek született. A halálozások száma 22753 volt, ami 3,1 százalékos emelkedést jelent. A természetes fogyás 8734 fő volt, 2070-nel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével a becsült népességszám az időszak végén 9 millió 979 ezer volt - olvasható a KSH gyorstájékoztatójában.

Az előzetes adatok szerint 2011 első két hónapjában felgyorsult a születésszám csökkenése. A januári 4,9 százalékos csökkenést követően februárban 13,4 százalékkal kevesebb gyermek jött világra, mint egy évvel korábban. A születésszám összességében 9 százalékkal csökkent, ez 1386-tal kevesebb újszülöttet jelentett az előző év azonos időszakához képest. 

A házasságkötések számának hosszú ideje tartó visszaesése tavaly szeptemberben megállt, 2010 utolsó negyedévében már átlagosan 7,3 százalékkal több házasságkötés történt, mint egy évvel korábban. Az emelkedő irányzat mérsékeltebb ütemben ugyan, de 2011 első két hónapjában is folytatódott, 2271 volt a házasságkötések száma, ez 71-gyel, azaz 3,2 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. 

Ezer lakosra 8,7 élveszületés és 14,1 halálozás jutott; az előbbi adat 0,8 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi pedig 0,5 ezrelékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. A házasságkötési arányszám 1,4 ezrelékes értéke megegyezett az előző évivel. A természetes fogyás mértéke a 2010. január-februári 4,1 ezrelékről 5,4 ezrelékre emelkedett. 2011 első két hónapjában ezer élveszületésre 5,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,3 ezrelékpontos emelkedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.

A születésszám jelentős csökkenése és a halálozások számának emelkedése következtében a természetes fogyás üteme gyorsult, a 2010. január-februári 6664-gyel szemben 2011 első két hónapjában 8734 fő volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakosainak száma ténylegesen valamivel kisebb mértékben, mintegy 7000-rel csökkent. Az ország lélekszáma az időszak végén 9 millió 979 ezer volt - áll a közleményben.

Hirdetés
Élet+Stílus hvg.hu 2024. december. 19. 15:07

Kösz, jól különkiadás: Nem igaz, hogy nincs egészséges ünnepi menü. Mi meg is főztük

El kellene hagynunk a tradicionális ünnepi fogásokat? Hogyan hangoljuk össze a család étkezési szokásait karácsonykor? A hal tényleg jobb, mint a hús? Hogyan fermentáljunk, és miért jó a savanyítás? Hogyan helyettesítsük a cukrot? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a HVG egészségpodcastjának különkiadásában, de nem csak beszélgettünk a karácsonyi fogásokról, el is készítettünk pár egészséges alternatívát.