Közel száz rászoruló borsodi család esett el, és további legalább 80 család eshet el attól a támogatástól, amelyet az RTL Klub Való Világ című műsorának segítségével az Orbán Viktor egyik főtanácsadója által vezetett Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány juttatott volna el a hátrányos helyzetű településekre. A készpénz helyett felajánlott háztáji állatokat az önkormányzatok szerint az alapítvány nem szállítja el a rászorulókhoz, az önkormányzatoknak pedig nincs pénzük a szállításra.
A Miniszterelnökség is részt vesz a szervezésben? |
Hegedűs Zsuzsa szociológus, az alig több mint egy éve működő Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány vezetője tavaly július óta főtanácsadóként dolgozik Orbán Viktor kormányfő mellett; a Miniszterelnökség által közzétett adatok szerint a társadalmi felzárkóztatás, a társadalmi konfliktusok kezelése, illetve az ezek megoldására szolgáló jelenlegi és jövőbeli stratégiák kidolgozásával, gyakorlatba való átültetésével kapcsolatban ad tanácsokat. Az idén május végéig szóló szerződés szerint az alapítvány vezetője ezért összesen közel 11 milliós díjban részesül. "Bruttó fizetésem 997 ezer forint, ami megfelel a legmagasabb államtitkári fizetésnek" - mondta Hegedűs Zsuzsa a Heti Válasznak adott áprilisi interjújában. A beszélgetésben elhangzott az is, hogy a program a - tavaly még az egyik miniszteri szék esetleges várományosaként is emlegetett - főtanácsadó egyéni kezdeményezéseként, civil akcióként indult el, ennek ellenére a hvg.hu birtokába jutott e-mailek tanúsága szerint akadt olyan önkormányzat, amellyel a Miniszterelnökség egyik munkatársa egyeztetett az alapítvány programjával kapcsolatban. A Miniszterelnökségen nem kaptunk választ arra a kérdésre, hogy miért vesznek részt az alapítvány munkájában, Hegedűs Zsuzsa pedig erről mindössze annyit mondott, hogy "mivel a nap számomra is csak 24 órából áll, ha nem a leghátrányosabb kistérségekben vagyok, általában a parlamenti irodában dolgozom a munkatársaimmal, akik háttérmunkákban segítséget nyújtanak". A főtanácsadó tagadta, hogy a Miniszterelnökség részt venne az alapítvány munkájában, azt viszont elmondta, hogy az alapítványnál nem dolgozik fizetett alkalmazott. (Az alapítvány részére eljuttatott kérdéseinket és a rájuk adott válaszokat cikkünk megjelenése előtt közzétették a Minden Gyerek Lakjon Jól! honlapján.) |
Nagy csalódást keltett a Borsod megyei Tarcalon, hogy a rászoruló 99 helyi család mégsem részesülhet az RTL Klub Való Világ című műsorának segítségével összegyűjtött több mint 177 millió forintos adományból, miután a jótékonysági akciót szervező Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány a település szerint a korábban telefonon is megerősített ígéretével szemben mégsem szállítja el a településre a felajánlott jószágokat és baromfit. A szállítás költsége és megszervezése így az önkormányzatra hárult volna, de erre a településnek nincs pénze. A tarcali önkormányzat így kénytelen volt visszavonni a jelentkezést. "Nem tudunk már plusz terheket vállalni. Ráadásul nem csupán a szállítást kellett volna megoldanunk. Sok családnál az állatok fogadására alkalmas feltételek sincsenek, vagyis kerítést és ólakat is építtetni kellett volna nekik, ezt nem tudjuk megoldani"- magyarázta a hvg.hu-nak Tarcal polgármestere, Baracskai László.
A szállítási költségek miatt vált bizonytalanná további összesen 86 család támogatása is a szintén borsodi Csobajon és Taktabájon, ahol egyre kisebb az esélye, hogy részt tudnak venni a programban – mondta el a két település polgármestere. „Jó kezdeményezésnek tartom, de nem vagyunk rá felkészülve, anyagilag semmiképp” – fogalmazott a valamivel több mint 800 lelkes Csobaj polgármestere, Szögi Imre. A faluban 38 család jelentkezett a programba, a legtöbbjük sertéshez szeretett volna jutni, de az önkormányzatnak nincs pénze a szállításra, és nem tudja biztosítani az állatok tartásához az alapítvány által előírt földterületet sem. „Bár van egy kisbuszunk, ennyi állatot képtelenség elszállítani vele” – mondta a polgármester, akinek szavaiból kiderült, a teherautó-bérlés sem jöhet szóba. „A telefonszámlánkat nem tudjuk kifizetni, összecsapnak a hullámok a fejünk felett.”
A körülbelül 600 lakosú Taktabájon is azon bukhat el az akció elindulása, hogy a falu nem tudja maga elszállítani a felajánlott állatokat – mondta Virág Zoltánné polgármester. Hiába kérték az alapítványtól, hogy segítsenek a szállításban, a szervezetnél azt a választ kapták, hogy fogjanak össze más településekkel – de a polgármester szerint ez sem járható út, mert a falu közvetlen szomszédságában más településről nem adtak be kérelmeket. A polgármester arról is tájékoztatta az alapítványt, hogy a faluban nem működnek olyan civil szervezetek vagy vállalkozások, amelyek vállalni tudták volna a szállítást, vagy bármilyen segítséget tudtak volna nyújtani. Az alapítványnál azt is elutasították, hogy a támogatást ne élő állat, illetve vetőmag formájában, hanem készpénzben kapja meg az önkormányzat, amely saját melegkonyháján használta volna fel az összeget – tette hozzá a település vezetője.
Az önkormányzati részvételen bukhat a támogatás?
Több mint 177 millió gyűlt össze - áfával |
Az alapítvány semmiféle állami támogatást nem kap, a Való Világtól befolyó támogatást megelőzően április 1-jén a számláján 49 millió forint volt - mondta a hvg.hu kérdésére Hegedűs Zsuzsa. A kormányfői főtanácsadó szerint ehhez járul hozzá a valóságshowból befolyó 178 millió forint, amely még nem érkezett meg az alapítvány számlájára. "Mivel az alapítvány 2010. január 1-jén jött létre, még nem jogosult a közhasznú címre, ezért a Való Világ szervezésében befolyt 178 milliós összeg fölötti 25 százalék áfát a telefontársaságok fizetik be a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Tehát a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány nemcsak, hogy nem kapott egy fillér állami támogatást sem, hanem a VV szavazásának köszönhetően befolyt összegből 59,3 millió forint a magyar államot gazdagította, ami, ismerve a költségvetés jelenlegi helyzetét, nem alábecsülendő összeg" - tette hozzá az alapítvány elnöke. Az alapítvány főtámogatói közé tartozik még a CBA, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Commitment Zrt., amely Hegedűs Zsuzsa szerint irodahelyiség biztosításával is segíti a szervezet munkáját. |
A Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány a március végén indult akcióban készpénz vagy más élelmiszeradomány helyett különböző választható variációkban vetőmagokat, napos csibét, napos kacsát, tojótyúkot, nyulat, kecskét és malacot ajánlott fel a 47 legrosszabb helyzetben lévő kistérség hátrányos helyzetű családjai számára, akik az ötlet szerint a veteményes és az állatok révén önellátóvá válhatnak, a megtermelt árukat akár el is adhatják.
Ahogy Hegedűs Zsuzsa, az alapítvány kuratóriumának elnöke többször, több interjúban is hangsúlyozta: a program lényege, hogy ne csupán egy-egy alkalommal felhasználható élelmiszercsomagot kapjanak a családok, hanem fenntartható, termesztésre, tenyésztésre épülő, hosszú távon megoldást kínáló rendszer jöjjön létre. Ugyankkor azt is elmondta: nem kérik számon a családokon, mit tesznek adománnyal, akkor sincs gond, ha a megkapott állatokat nem tenyésztik tovább, hanem „megeszik”. A programban azok a családok vehetnek részt, amelyekben legalább két gyerek él, és amelyek rendszeres nevelési segélyben részesülnek.
Az alapítvány a programfelhívás szerint aktív részvételt kért a résztvevő önkormányzatoktól is, többek között az ólak, kerítések, ketrecek elkészítésében, illetve a takarmány megtermeléséhez szükséges szociális földterület, növényvédő szerek és a földműveléshez szükséges eszközök biztosításában is. Mindez anyagi terheket ró a hátrányos helyzetű településekre, arról nem is beszélve, hogy a településeknek maguknak kellene megoldaniuk a szállítást – az állatok egy részét például a borsodi falvaktól több száz kilométerre működő gödöllői Kisállattenyésztési Kutatóintézetből (Kátki) kell elszállítani, amely a hvg.hu információi szerint a következő napokban írhatja alá a megállapodást az alapítvánnyal. Hegedűs Zsuzsa szerint várhatóan 350-400 ezer naposcsibét, körülbelül 150 ezer naposkacsát, 50 ezer tyúkot és 5 ezer malacot osztanának szét a rászoruló családok között.
Azt ígérik, megoldható lesz a szállítás is
A Vöröskeresztnél mentorok segítik a rászorulókat |
Egy másik, hasonló akcióban - amelyet a Magyar Vöröskereszt indított el márciusban két további szervezet, az Amerikai Ház Alapítvány és az Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány támogatásával - a szervezők szponzorok segítségével osztanak szét és juttatnak el összesen 20 ezer naposcsibét olyan borsodi, jászsági és baranyai családokhoz, akik korábban sikeresen vettek részt a Konyhakert programban. Ebben a programban több mint 120 településen tízezer hátrányos helyzetű család jutott ingyenes vetőmaghoz, amit saját - 40 négyzetméteres – kerti területükön vetettek el. A résztvevők dughagymát, zöldborsót, babot, kukoricát, uborkát, tököt, retket, petrezselymet, sárgarépát vagy salátát nevelhetnek. Borsodban és a Jászságban a legtöbb család már el is ültette a magokat, a legszebb kertet művelők pedig később 10-10 naposcsibét is kapnak, az eredményekről a kertekről készült fotók alapján döntenek majd - mondta Polacsek Györgyi, a Vöröskereszt szociális vezetője. Azoknak, akik korábban sohasem foglalkoztak növénytermesztéssel, a Vöröskereszt helyi önkéntes mentorai segítenek. A szervezet egyébként a programok elindítása előtt mindig konzultál az érintett önkormányzatokkal is. |
Hegedűs Zsuzsa szerint a szállításban csak az első, hozzávetőleg háromezer darabos naposcsibe-szállítmánnyal lehet probléma, azokért ugyanis el kell menni Gödöllőre. Hegedűs a hvg.hu-nak elmondta, az alapítvány reményei szerint a továbbiakban a szállítói partnerek fogják megoldani a baromfi kiszállítását a jelentkezőkhöz, sőt, szeretnék, ha később ez a malacokkal is lehetséges lenne.
Arra a kérdésre Hegedűstől nem kaptunk választ, az alapítványál felmérték-e a program indítása előtt, hogy a felhívásban szereplő kérésekből egy hátrányos kitérség - többnyire forráshiányos - önkormányzata mennyit bírhat el. Szintén nem tudni, hogy készült-e alternatív terv arra az esetre, ha az önkormányzatoktól várt segítség nem teljesül. Hegedűs Zsuzsa arra a kérdésre sem válaszolt, hogy milyen alternatív megoldásokat tudnak kínálni azon települések számára, amelyek nem tudják vállalni a szállítást.
A júliusig tartó programmal kapcsolatban az alapítvány vezetője hozzátette: "vannak feltételek, úgy nem lehet átvenni feladatokat, ha az ott élők semmit sem csinálnak". Hozzátette, hogy szerinte az önkormányzatok saját kisbuszával megoldható lenne például akár több száz naposcsibe szállítása is.
Az alapítvány programjába egyébként a honlapon olvasható március végi állapot szerint 42 település jelentkezett összesen 2091 családdal és további 43 önkormányzat jelezte a részvételi szándékát, azt viszont nem tudni, hány település esett vagy eshet ki amiatt, hogy az állatokat nem tudják elszállítani. Hegedűs Zsuzsa szerint április 14-én tíz településen a szervezet önkéntesei személyesen adnak majd át vetőmagcsomagokat a családoknak.
Sok helyen a helyiek további jótékonykodása segít megoldani a helyzetet. A nógrádi megyei Mátraverebélyen például az önkormányzati képviselőtestület tagjai önkéntesen segítenek majd elszállítani a jószágokat Gödöllőről - mondta Seres Mária polgármester, aki szerint a részt vevő 94 helyi család számára a vetőmagokat az alapítvány a kistérség központjába, Bátonyterenyére szállítja majd, a magokat ott osztják szét a környék önkormányzatai között. „Sokan életükben először kezdenek gazdálkodni. Sok olyan kert kerül gondozás alá, ami eddig még nem látott ásót, kapát” - írta Mátraverebély honlapján a falu vezetője, aki szerint az önkormányzat szakmai segítséget is nyújt majd azoknak, akik eddig nem foglalkoztak állattenyésztéssel vagy növénytermesztéssel. Sőt, egy, a településen üzemelő keltetőgéppel folyamatosan ellátnák az új gazdálkodókat naposcsibékkel. Hegedűs Zsuzsa szerint az alapítványnak is sok helyi önkéntes segédkezik, de azt nem tudta megmondani, hány személyről van szó.