2011. március. 28. 18:59 HavariaPress Utolsó frissítés: 2011. március. 28. 18:57 Itthon

Őrizetben marad Hagyó tanácsadója

Meghosszabbította a bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel meggyanúsított Lelovics Ottó házi őrizetét a bíróság - értesült a HavariaPress.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb május 26-áig hosszabbította meg nem jogerős végzésével Lelovics házi őrizetét. Az indoklás szerint a kényszerintézkedés fenntartására azért van szükség, mert a gyanúsított esetében továbbra is fennáll a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye.A kerületi bíróság végzése szerint a bűncselekmény megalapozott gyanúja jelenleg is fennáll, a kényszerintézkedés különös indokában nem történt változás.

A bíróság szerint a gyanúsított ellen sorozatszerű, kiemelkedő tárgyi súlyú, magas büntetési tétellel fenyegetett bűncselekmények gyanúja miatt folyik eljárás, a szökés, elrejtőzés veszélye tehát reális. A BKV-t felügyelő volt szocialista főpolgármester-helyettest, Hagyó Miklóst és két munkatársát, Horváth Évát és Lelovics Ottót bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják több BKV-szerződéssel összefüggésben.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.