2011. március. 24. 13:38 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. március. 25. 12:15 Itthon

Távozik a TV2-től a kommunikációs igazgató

Rényi Ádám marketing- és kommunikációs igazgató alig két hónap után távozik a TV2-től. Ő egyúttal A 40 milliós játszma című vetélkedő főszerkesztője, amelyben hétfőn Schmitt Pál köztársasági elnök helyesírási hibáira utaló kérdés szerepelt. Rényi lapunknak cáfolta, hogy a kérdés okozott volna nézeteltérést a tévécsatornánál, sőt, a vetélkedő szerkesztését nem mondta fel.

„Már korábban is szakítani akartam a televíziós kommunikációval, de nem tudtam nemet mondani a TV2-nek. Rá kellett jönnöm, hogy nekem már más szektorban van a helyem. Simon Zsolt vezérigazgatónak és csapatának sok sikert kívánok a TV2 megerősítéséhez” – nyilatkozta a távozó vezető, ki mindössze két hónapja került a csatornához. „Sajnálattal vettem tudomásul Ádám döntését, kiváló szakembernek tartom, megértem, hogy inkább más vizekre evezne” – mondta Simon Zsolt vezérigazgató.

Rényi Ádám nem csupán kommunikációs vezető volt a TV2-nél, hanem annak a vetélkedőnek a főszerkesztője, amelyben hétfőn este a Schmitt Pál köztársasági elnök által elkövetett helyesírási hibákra utaló kérdések szerepeltek. Rényi a műsort követően azt nyilatkozta, a kérdést aktualitása miatt vették be a műsorba, politikai szándék nem állt mögötte. Lapunknak Rényi most cáfolta, hogy a helyesírási kérdés játszott volna szerepet távozásában, mint mondta, abból a csatornán belül semmilyen probléma nem volt. Bár a TV2-nél felmondtam, A 40 milliós játszmát készítő produkciónál továbbra is folytatom a munkát – mondta Rényi. Másfelől lapunk úgy tudja, a vetélkedőt rövidesen szünetelteti a csatorna.

A TV2 megbízott marketing- és kommunikációs igazgatójaként Rendes Zoltán felel a jövőben a csatorna kommunikációjáért, a PR-csoport, a marketingcsoport, az internetcsoport és a kreatív osztály irányításáért.

Mint ismert, az államfő tavaly szeptemberben helyesírási hibákkal terhelt köszönő mondatokat írt egy hegyeshalmi csárda vendégkönyvébe, az ott leírt "álamfő" és "álomás" alakok a vetélkedőben mint helytelen írásmód szerepeltek.

Hirdetés