Heteken belül elstartol a korrupció elleni főügyészségi osztály
Heteken belül megalakul a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) a korrupció elleni főügyészségi osztály - értesült a Magyar Nemzet. A kiemelt, nagy értékre elkövetett ügyekkel foglalkoznak majd.
A lap szombati számában azt írták, hogy az új, most alakuló osztály foglakozik a jövőben az úgynevezett kiemelt, nagy értékre elkövetett, illetve nagy közfelháborodást kiváltó korrupciós ügyekkel.
A lap úgy tudja, hogy a heteken belül felálló szervezeti egység vezetésével Polt Péter legfőbb ügyész Fazekas Gézát, a KNYF szóvivői feladataiért is felelős ügyészét bízza meg, az ő feladata lesz a szervezésen túl a megfelelő állomány kiválasztása is.
A lap emlékeztet arra, hogy Polt Péter már decemberi hivatalba lépésekor utalt arra: kiemelt feladatának tekinti a korrupció elleni hatékonyabb fellépést, és ehhez egy ilyen ügyekkel foglalkozó osztály létrehozását tervezi. A költségvetés a korrupció elleni hatékonyabb fellépés érdekében egymilliárd forinttal több pénzt biztosított az ügyészségnek az idén.