2011. március. 18. 16:27 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 18. 17:20 Itthon

Szerződést bontanak a menzák üzemeltetőjével?

Közös megegyezéssel történő szerződésbontást javasol a Pest megyei önkormányzatnak a megyei fenntartású oktatási és szociális intézményekben közétkeztetési feladatokat ellátó, illetve azt a jelentős tartozás miatt jelenleg szüneteltető HunGast Kft. - közölte a cég ügyvezetője pénteken.

Kérfalusi Attila tájékoztatása szerint azért álltak elő csütörtökön ilyen "ajánlattal", mert eddig tett gesztusaik ellenére sem látják biztosítottnak az immár 800 milliós tartozás kifizetését, s cégük ellehetetlenülhet, ha tovább vár. A közös megegyezéssel történő szerződésbontást több feltételhez kötötték, válasz még nem érkezett a megyeházától - tette hozzá.

A HunGast március 3-án 18 középiskolában, majd "második lépcsőben", március 12-én a bentlakásos speciális iskolákban és a szociális otthonokban is leállt az ételszállítással, hogy "nyomást" gyakoroljon a megyei önkormányzatra az akkor 620 milliós tartozás legalább részbeni kifizetésére, sikertelenül. A menzastop összességében csaknem 3 ezer embert érintett, de a diákok és az idősek közül szinte mindenkinek biztosított a megyeháza - helyi vállalkozóknak köszönhetően - meleg ételt.

A szolgáltató a tárgyalások során 35 millió forint azonnali kifizetését kérte, ám a fenntartó önkormányzat csupán 10 milliót ajánlott, így az egyezkedés holtpontra jutot. Kérfalusi Attila közölte, hogy a kft. a folyamatos egyeztetés közepette is igyekezett gesztusokat tenni: a szociális intézményekben például a raktárkészlet erejéig "helytálltak", az ételszállítási stop elrendelése után pedig saját személyzetükkel segítették a külső vállalkozók által odavitt ételek felszolgálását, s az ahhoz kapcsolódó mosogatási, takarítási feladatok ellátását.

Mivel a mai napig a Pest megyei önkormányzat már 800 milliós tartozást halmozott fel, a HunGast működése ellehetetlenült, a cég a dolgozóknak sem tud fizetést adni - hangsúlyozta az ügyvezető. Hozzátette: mivel ez az állapot hosszú távon nem tartható fenn, csütörtökön - hosszas mérlegelést követően - felajánlották a megyeházának a közös megegyezéssel történő szerződésbontást, amit azonban több feltételhez kötnek.

Ragaszkodnak ahhoz, hogy a megyei önkormányzat megfizesse a felhalmozott hátralékot, tovább foglalkoztassa a munkavállalókat, illetve végkielégítést fizessen azoknak, akik nem kívánnak maradni. További feltétel a kft. eszközeinek, beruházásainak átvétele vagy "pénzre váltása", és bizonyos mértékű kártérítés megfizetése - ismertette a HunGast ügyvezetője.

Ambrus András, a megyeháza sajtófőnöke az MTI megkeresésére azt közölte: mérlegelik az "ajánlatot", jogászok is vizsgálják annak részleteit. Tájékoztatása szerint eldöntendő kérdés egyebek mellett, hogy akkor járnának jobban, ha valamilyen módon megegyeznének a HunGasttal, vagy akkor, ha saját kézbe vennék intézményeikben az étkeztetést (vagyis ahol csak lehetséges, a megyeháza helyben főzetne). A döntés megszületéséig az érintett intézményekben a jelenlegi gyakorlat szerint biztosítják az ellátást. A 18 középiskola közül 16-ban mindenki kap meleg ebédet. A szűkös körülmények, illetve épületátalakítás miatt a szentendrei Móricz Gimnáziumban csak hideg élelmet tudnak adni, a dabasi Táncsics Mihály Gimnáziumban pedig csupán a rászorulók jutnak meleg ételhez. A 16 érintett szociális intézményben változatlanul a helyi vállalkozók által biztosított menüt tálalják fel - mondta Ambrus András.

A Magyarországi Református Egyház (MRE) sajtószolgálata pénteken az MTI-t arról tájékoztatta: a zsinat diakóniai intézményei és a Magyar Református Szeretetszolgálat vállalták, hogy április első két hetében segítik három Pest megyei intézmény összesen 360 gondozottjának ellátását. A 3,5 millió forint értékű segítségnyújtást ebéd formájában juttatják el a főként fogyatékossággal élőket és időseket gondozó intézményeknek - áll a közleményben..

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.