A legszegényebbeket sújtja a kormány a szocialisták szerint
Az MSZP szerint a legalacsonyabb jövedelmű, legkiszolgáltatottabb családok mára végképp kilátástalan helyzetbe kerültek a Fidesz-KDNP elhibázott és felelőtlen politikája miatt.
A szocialisták a Központi Statisztikai Hivatal pénteken közölt gyorsjelentésére hivatkoznak, amely szerint 4, 1 százalékkal nőttek az árak februárban 2010 februárjához képest, azaz drágult az élet.
Az év első hónapjaiban az alapvető élelmiszerek ára emelkedett a legnagyobb mértékben. Megnőtt a cukor, a liszt, a burgonya, a friss zöldség, gyümölcs ára. A vezetékes gáz ára 16,5 százalékkal, a távfűtésé 11,8 százalékkal nőtt, az üzemanyagok árának 16 és fél százalékos emelkedéséről nem is beszélve. Tavaly nyár óta körülbelül 40 százalékkal nőttek a devizahitelesek törlesztő részletei és jelentős drágulás tapasztalható a gyógyszerpiacon, a banki vagy a telekommunikációs szolgáltatásokban is - olvasható az MSZP szóvivőjének közleményében.
Török Zsolt szerint mindez jórészt a kormány felelőssége, mert a forint többszöri bedöntése, a benzinárak elszabadulása, az emberekre háruló válságadók mind-mind megjelentek a fogyasztási cikkek, szolgáltatások áraiban. Eközben csökkentek a bérek a kormány igazságtalan adórendszere miatt és az Orbán-csomag megszorító intézkedései szinte kivétel nélkül a legalacsonyabb jövedelmű, legkiszolgáltatottabb családokat sújtják.
Az MSZP figyelmezteti a kormányt: ha használni nem tud, legalább ne ártson és fogadja el a szocialisták igazságos közteherviselést, felelős gazdaság- és társadalompolitikát segítő törvényjavaslatait.