2011. március. 07. 12:39 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. március. 07. 12:39 Itthon

Mikor járhat majd a sérelemdíj?

Az új polgári törvénykönyv szerint a személyiségi jog sértése esetén nem lesz feltétlen kötelező bizonyítani, milyen hátrányt szenvedett a sértett, a sérelemdíj akkor is jár - hangzott el az MR1-Kossuth Rádió műsorában.

Megnövekedtek az utóbbi években a személyiségi jogokkal kapcsolatos perek száma. Bárdos Péter ügyvéd a rádiónak elmondta, a jó hírnév, a becsület sérelme miatt indított perek száma kiugróan sok, utána jön az alaptalan fogva tartás, illetve az úgynevezett túlülés - amikor valakit adminisztratív hiba miatt tovább tartanak bent – és általában a tisztességes eljáráshoz való jog miatti per. Az ügyvéd szerint erős túlzás azt gondolni, hogy sokan új pénzkereseti lehetőséget látnak az ilyen jogi ügyekben, de lassan tudatosodik a társadalomban, hogy ezekért a sérelmekért is lehet elégtételt kapni. Hozzátette, azt sem lehet általánosan tapasztalni, hogy egy közszereplő, politikus esetében a kártérítés sokkal nagyobb lenne, bár a bíróság valóban úgy közelítheti meg gyakran az eseteket, hogy a lelki sérelem súlyosabb, ha valaki nagy nyilvánosság előtt kénytelen elszenvedni.

Polgárné Vida Judit bírónő szerint van mozgástér a bírói döntésben. A nem vagyoni kártérítéseknél két csoportot kell megkülönböztetni. A személyes sérülések, balesetek ügye egyértelműbb, a személyiségi jogok sérülése nehezebben leírható, több vitát válthat ki. Az, hogy egyre több ilyen per van, annak oka a bírónő szerint egyfajta társadalmi állapotot, az alacsonyabb tűrésküszöb, a társadalom fokozottabb ingerlékenysége lehet. Azt ő sem tartja valószínűnek, hogy divatba jött volna a személyiségi jogi per mint nyerészkedési lehetőség. A szexuális zaklatásról Bárdos Péter azt mondta, nagyon ritka eset, de természetesen az emberi méltóságot sértő cselekményként kell felfogni.

A tervek szerint 2013-tól az új polgári törvénykönyvben szerepel majd az úgynevezett sérelemdíj. Székely László miniszteri biztos szerint ez alapvető újdonság lesz a magyar joggyakorlatban. A személyiségi jogok sértése gyakran nehezen megfogható hátrányt okoz, amelyet nehéz tételesen bizonyítani. Az új jogszabály szerint a sérelemdíj abban az esetben is jár majd, ha a sértett a hátrányt nem tudja bizonyítani – mondta a miniszteri biztos. A sérelemdíj lényegében a nem vagyon kártérítés helyére lép majd. Az új Ptk. bevezeti a jogsértéssel elért vagyoni előny átengedése fogalmát is. Vagyis ha mondjuk egy bulvárlap úgy növeli a példányszámát, hogy titokban készített felvételeket tesz közzé, per esetén köteles a plusz anyagi bevételt átengedni a sértettnek. 

Hirdetés
hvg360 Görföl Tibor 2025. május. 09. 10:58

XIV. Leó „szelíd Ferencként”, de határozottan fog fellépni

Ismét kiderült, hogy a katolikus bíborosoknak teljesen más az észjárásuk, mint azoknak, akik az elmúlt napokban folyamatosan találgatásokba bocsátkoztak az új pápa személyét illetően. Aki elődéhez, Ferenc pápához hasonlóan azt vallja, „nem bújhatunk el olyan tekintélyi eszme mögé, amelynek ma már semmi értelme”, ugyanakkor várhatóan megszelídíti az argentin pápa spontaneitását és kiszámíthatatlanságát. Vendégszerzőnk, Görföl Tibor teológus írása.