2011. március. 04. 10:04 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2011. március. 04. 11:30 Itthon

Pénteken már több iskolás jut meleg ételhez

A Pest megyei iskolák 80 százalékában csütörtökön teljesen meg tudták oldani az étkeztetést, négy öt intézmény maradt, ahol nehézségek adódtak.

Mint azt megírtuk: felfüggesztette a közétkeztetési szolgáltatásokat a Pest Megyei Önkormányzattal szerződésben álló HunGast Kft. csütörtöktől, mert az önkormányzat 154 millió forintos tartozást halmozott fel januárban. Az önkormányzat ugyan rendezte a korábban felgyülemlett 83 milliós tartozását, a januárira azonban már nem volt keret.

A szolgáltató döntése összesen 18 intézmény 2872 tanulóját érinti, azt a 800-at egyelőre nem, akik bentlakásos iskolákban tanulnak, és egyelőre a szociális intézmények lakói is kapnak ellátást. A Pest Megyei Önkormányzat a HunGast Kft eljárását azonban etikátlannak tartja, mert csütörtök reggel bezárták az intézmények konyháit, ahonnan evőeszközökhöz, felszerelésekhez juthattak volna, illetve megoldhatták volna a mosogatást.

Ambrus András a Független Hírügynökséget pénteken arról tájékoztatta, hogy a csütörtöki helyzethez képest annyi mindenképpen változott, hogy az érintett intézmények vezetői fel tudtak készülni erre a helyzetre. Mint mondta, az iskolák 80 százalékában csütörtökön teljesen meg tudták oldani az étkeztetést, négy-öt intézmény maradt, ahol nehézségek adódtak. A fennmaradó négy-öt intézmény között van, ahová pénteken már jut meleg étel, mindezt helyi vállalkozók és más szolgáltatók segítségével. De még mindig marad olyan intézmény, ahol még hideg ételt sem kapnak a gyerekek. Ők kénytelenek enni hozni maguknak.

A Pest Megyei Önkormányzat sajtófőnöke pénteken is hangsúlyozta: alakult helyzetért egyértelműen a megyei önkormányzat a felelős, amely azért jutott ilyen helyzetbe, mert alulfinanszírozott.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.