2011. március. 02. 15:35 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 02. 15:36 Itthon

Debreceni kettős emberölés: vádemelést javasol a rendőrség

Befejezte a nyomozást a rendőrség a múlt év elején történt debreceni kettős emberölés ügyében és a nyomozás iratait vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

A gyilkosságok gyanúsítottját Oroszlányban fogták el, a 36 éves férfit vagyon elleni bűncselekmény miatt állították elő. A férfi kihallgatása során bevallotta, hogy 2010. február 1-jén a debreceni Nyíl utca egyik lakóházában ő ölte meg azt a 66 éves férfit, akinek a holttestére két nappal később találtak rá a rendőrök - mondta Vezendi Jánosné, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A gyanúsított vallomása szerint a férfit - akinél albérlőként lakott - egy veszekedés után dühében verte agyon. A lakásból ezután magával vitte az értékeket, illetve elvitte a halott férfi autóját is. Egy másik ügyben is nagy erőkkel folyt a nyomozás: ugyanezen az ingatlanon egy idős nő is lakott, akinek az eltűnését néhány nappal korábban a gyanúsított jelentette be a rendőrségen. A férfi később beismerte, hogy a 75 éves asszonyt is ő ölte meg. A gyanúsítottat a megyei főkapitányság őrizetbe vette, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Az emberölés gyanújával indított rendőrségi eljárás a vádemelési javaslattal befejeződött - ismertette Vezendi Jánosné.

Hirdetés