2011. február. 16. 15:09 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2011. február. 16. 15:00 Itthon

Hat millió forintot csalt össze egy salgótarjáni pár

A rendőrség tájékoztatása szerint kisebb tételekben több mint hatmillió forintot csalt ki egy 38 éves salgótarjáni nő az elmúlt két és fél hónapban jóhiszemű emberektől.

Lászlók Nóra, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtós munkatársa a Független Hírügynökségnek elmondta: a 38 éves salgótarjáni nő 30 éves társa - álnéven - banki ügyintézőnek kiadva magát, személyesen kereste fel a mátraszelei sértetteket, akik segíteni akartak a "nehéz helyzetbe került" személynek. A nyomozás eddigi állása szerint ezzel a módszerrel 2010. december elejétől összesen 6 millió forintot adtak át kölcsönként a párosnak, amit ők a megbeszéltek ellenére a mai napig nem adtak vissza részükre. A salgótarjáni nyomozók a bejelentést követő 24 órán belül elfogták az elkövetőket., akiket üzletszerűen elkövetett csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.