2011. február. 14. 11:18 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 16. 08:02 Itthon

Lázár és Schmitt összedugták a fejüket

Az alkotmányozás folyamatáról tájékoztatta hétfőn Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője Schmitt Pál köztársasági elnököt a Sándor-palotában - tudatta a Köztársasági Elnöki Hivatal hétfőn.

Schmitt Pál múlt hét péntekre hívta egyeztetésre a parlamenti pártok politikusait; az államfő az egyeztetésen az alkotmányozás folyamatáról érdeklődött a képviselőcsoportok véleményéről. A köztársasági elnök a találkozók után, pénteken az MTI-nek azt mondta: mind az öt parlamenti párt készíti a saját alkotmány-koncepcióját, amelyek mindegyikében fontos és értékes elemek vannak.  Schmitt Pál hangsúlyozta: mindegyik parlamenti pártot arra bíztatta, hogy vegyen részt az alkotmányozás folyamatában, így a parlamenti vitában is.

Megjegyezte azt is: az alkotmánynak emberöltők számára kell jogbiztonságot nyújtania, ezért megkülönböztetett figyelemmel kíséri az alkotmányozási folyamatot.  Lázár János múlt hét pénteken nem tudott elmenni az egyeztetésre a siófoki frakcióülés miatt, ezért jött létre a hétfői találkozó. A Fidesz-KDNP múlt hét csütörtökön szövegező bizottságot hozott létre Szájer József vezetésével az új alkotmány tervezetének megalkotására. A kormánypárti frakciószövetség március közepéig tervezi benyújtani alkotmányszövegének tervezetét az Országgyűlésnek.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.