Lezárták az M6/M60-as autópálya alagútjait
Az alagút falán a meglazult részeket eltávolítják. A forgalomkorlátozás néhány órán belül megszűnhet.
A főváros irányából lezárták az M6/M60 autópálya alagútláncát, miután az autópályát üzemeltető cég felszíni repedéseket észlelt a "C" jelű alagút bevezető északi szakaszán.
A Mecsek Autópálya Koncessziós Zrt. péntek délelőtt arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a repedéseket csütörtökön a kora esti órákban észlelték, az alagút falán a meglazult részeket eltávolítják.
Kapás Szabolcs kommunikációs vezető az MTI-nek elmondta: az előzetes vizsgálatok szerint a repedések helyi jellegűek, kizárólag a Szekszárd és Pécs között található C alagút bevezető szakaszát érintik. A szakértői vizsgálatok lezárását követően a kivitelezők az elkövetkezendő napokban elvégzik a garanciális javítást. A forgalomkorlátozás néhány órán belül megszűnhet - tette hozzá.
Tavaly március 31-én adták át az M6/M60-as autópálya Szekszárd-Bóly-Pécs szakaszát, amellyel gyorsforgalmi összeköttetés létesült Budapest és a baranyai megyeszékhely között. Az autópályaszakasz 81 kilométer hosszú, 266 milliárd forintba került. A pályán 87 híd és négy alagút is épült. Az M6-os autópálya építését több baleset és kivitelezési hibák kísérték.