Húsz órás sor, egyre rosszabb levegő Záhonyban
Egyre több a kommunális hulladék az út mentén, a kamionosok várakozása miatt romlott a város levegője is.
Továbbra is húsz órát kell várakozniuk a kilépésre az Ukrajnába tartó kamionosoknak, mert a túloldalon megszigorították a vámvizsgálatot. A torlódás pénteken kezdődött, akkor még 9 órás várakozási idővel, ami szombat délutánra 20 órára emelkedett, és azóta sem csökken.
Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője elmondta: a kamionosok türelmesen várakoznak. Mobil WC-ket helyeztek ki számukra, illetve a vöröskeresztesekkel közösen forró teát osztanak nekik és kenyeret. Záhony levegőjének minősége viszont egyre rosszabb, sok a szemét az út mentén, balesetveszélyes a közlekedés 4-esen - ezt már a település polgármestere teszi hozzá.
A határra vezető, forgalmas 4-es főúton öt kilométer hosszan kígyózik a kamionsor, ami több problémát is okoz. Egyrészt a közlekedésben, hiszen az úton kétirányú forgalom halad, amit a pálya szélén veszteglő kamionok leszűkítenek. Háda Imre, Záhony polgármestere környezetvédelmi problémákra is felhívta a figyelmet: egyre több a kommunális hulladék az út mentén, amelynek eltakarítása majd az önkormányzatot terheli.
Romlott a város levegője is, mert a mínusz 10 fokos hidegben a sofőröknek fűteniük kell a vezetőfülkét, különben megfagynának. (A fűtés költsége egyébként óránként ezer forint értékű gázolaj egy-egy járműben.) A polgármester kérdésünkre elmondta, mérésekkel nem tudják igazolni, hogy romlott a levegő minősége, mert műszerek nincsenek a városban, "csak" érzik.
Háda Imre szerint, ha erre a helyzetre kell tartósan berendezkedni a magyar-ukrán határon, a megoldást az jelentené, ha újra elővennék a kamionterminál-programot. (Korábban volt itt egy kisebb terminál, de az magánkézbe került.) Ebben elvégeznék a vizsgálatokat is, majd innen irányítottan, felvezetéssel hagyhatnák el a kamionok a határt. A terminálban kényelmesebb körülmények között várakozhatnának a sofőrök, tudnának tisztálkodni, étkezni. A projektet kiemelt kormányprogramként, uniós támogatásból látja megvalósíthatónak Záhony polgármestere, aki ehhez a megyei védelmi bizottság támogatását is kéri.