2011. január. 17. 15:33 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 17. 15:33 Itthon

Fél óra alatt elfogtak egy rablóbandát Dorogon

Csoportos rablás gyanúja miatt vettek őrizetbe három embert Dorogon, a gyanúsítottak egy idős asszonyt a lakásában fosztottak ki; az illetőket a bűncselekmény után fél órával elfogták - tájékoztatta a rendőrség hétfőn.

Egy idős asszony előző nap délután ismerőseként engedett be otthonába egy 21 éves nőt Dorogon. A vendég távozóban sms-t küldött társainak. Ők berontottak a lakásba, kilencezer forintot, négy aranygyűrűt és egy órát zsákmányoltak, miközben az asszonyt bántalmazták - közölte Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. 

A gyanúsítottak megpróbálták megkötözni a sértettet, majd leragasztani a száját, ő azonban ellenállt és hívta a rendőrséget - ismertette a történteket a sajtószóvivő. A rendőrök fél órán belül elkapták és csoportos rablás gyanúja miatt őrizetbe vették a három elkövetőt. A nyomozók gyanúja szerint a bűncselekményhez még két embernek volt köze. Ellenük körözést adtak ki.
  

Hirdetés
Címkék