2011. január. 12. 11:05 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 12. 11:25 Itthon

Kocsmában akarta eladni az önkormányzattól lopott hólapátokat

Tizenöt nap elzárást kapott az a 41 éves férfi, aki a városellátó szervezet egy lezárt konténeréből hólapátokat emelt el, majd megpróbálta eladni őket.

Lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés miatt indított eljárást a sátoraljaújhelyi rendőrkapitányság egy férfival szemben, aki hólapátokat árult egy helyi italboltban. Az árusítást a kiérkező járőrök akadályozták meg, akiknek gyanús volt a lapátok mennyisége. A férfi elszámoltatása során azt nyilatkozta, hogy a szerszámokat egy közeli kukában találta.

Hamarosan kiderült azonban, hogy a hólapátok egy eredetileg lezárt konténerből származnak, amely a városellátó szervezet tulajdona. Amikor a férfi szembesült azzal, hogy történetét nem fogadják el és már a rendőrség számára is ismertek a körülmények, részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a lezárt konténer fedelét körülbelül 30 centiméter magasságban meg tudta emelni, ezután a résen keresztül húzgálta ki belőle a hólapátokat.

A gyanúsított a szerszámok felhasználásával kapcsolatban ezután egy újabb történettel állt elő, miszerint nem is akarta a lapátokat eladni, azokkal ő akart dolgozni éveken keresztül. A sátoraljaújhelyi rendőrök a férfit őrizetbe vették, majd gyorsított eljárás keretében három nappal később a helyi bíróság 15 nap elzárással büntette.

Hirdetés
hvg360 Rácz Gergő 2025. május. 06. 11:30

A készpénz nem tűnik el, de nem ezé a jövő – interjú Peter Roebbennel, a K&H Bank vezérigazgatójával

Jobb lenne a nagyobb kiszámíthatóság és ha kisebb terhek nehezednének az ágazatra, de jelenleg ezek a körülmények, így ehhez kell alkalmazkodnunk – véli Peter Roebben, aki 2025 elején vette át a K&H Bank vezérigazgatói posztját. Nem ismeretlen számára Magyarország: korábban már hét évet töltött itt vezető beosztásban. Vele beszélgettünk a K&H jelenlegi helyzetéről, a bankolás jövőjéről, a magyar piac sajátosságairól és arról, cél-e az, hogy bankja piacvezető legyen Magyarországon.