Hólapáttal kellett a jégeső után takarítani Szlovéniában
Elég kemény hidegfrontok vonultak át déli szomszédunkon.
Elég kemény hidegfrontok vonultak át déli szomszédunkon.
A mosomagyaróvári önkormányzat egyik bizottságának jobbikos külső tagja ellen súlyos testi sértés miatt indult eljárást, mert hólapáttal ütötte fejbe rokkantnyugdíjas szomszédját.
Súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítják azt az iregszemcsei férfit, aki december 24-én ököllel, majd egy hólapáttal verte meg volt feleségét.
A jelentős mennyiségű hónak és a fagypont alatti hőmérsékletnek köszönhetően ugrásszerűen megnőtt a téli szezonális termékek forgalma a Praktiker áruházakban. A legkeresettebb árucikk – nem meglepő módon – a hólapát.
Tizenöt nap elzárást kapott az a 41 éves férfi, aki a városellátó szervezet egy lezárt konténeréből hólapátokat emelt el, majd megpróbálta eladni őket.
A litván Delfi hírügynökségre hivatkozva az Ukrinform azt írta: akár 80 ezer forintnak megfelelő összegű bírságra is számíthatnak Litvániában azok a hómunkások, akik az egykori Szovjetunió jelképeit viselő lapátokkal tisztítják a közutakat.
Elkapkodták az üzletekből a hólapátokat Az intenzív havazás miatt jelentősen megnőtt a kereslet a hólapátok és a só iránt.