A Berlinben élő író emlékeztet a jogszabályt követő külföldi bírálatokra, majd az azok nyomán elhangzott hivatalos budapesti válaszokra. Utóbbiakat a "nemzeti populizmus" eszközeinek minősíti, megállapítva: az üzenet lényege, hogy a magyarok "nem hajolnak meg egyetlen külföldi tekintély előtt sem, és ragaszkodnak jogaikhoz, még ha ezáltal konfrontációt kockáztatnak is az egész világgal".

Mi ütött a magyarokba? - teszi föl a kérdést Dalos, majd a választ a János vitéz cselekményéből vezeti le. A magyar huszárok felszabadítják a gonosz törökök által szorongatott francia király országát, amit az agg uralkodó hálásan megköszön, és vitézzé üti Kukorica Jancsit.

"Petőfi pontosan tudta, hogy a Magyarországot százötven éven át megszállva tartó Oszmán Birodalom kiváló kapcsolatokat ápolt a franciákkal. A nemzeti hagyomány azonban kitartott a meseszerű változat mellett, amely szerint a lovagias magyarok mindent megtettek Európáért, ám érdemeik soha nem találtak kellő méltatásra. A Nyugat hálátlanságának példája az 1848-as forradalom leverésének szó nélkül történt elfogadása és különösen a trianoni békeszerződés, amelynek nyomán hatalmas területi és népességbeli veszteség érte az országot. Ugyanebben az értelemben hivatkoznak (a magyarok) az 1956-os népfelkelésre és az 1989-es határnyitásra mint olyan eseményekre, amelyeket a nagyvilág túl kevéssé méltatott" - írja a szerző.

Véleménye szerint a magyar kormánynak "természetesen arra kell törekednie, hogy tompítsa a Brüsszelből érkező bírálatok élét. A magyar EU-elnökség tulajdonképpeni tematikájának - a roma integrációs program, Horvátország uniós csatlakozás és a Duna menti térség stratégiája - csak így lehet értelme. Akadályt ebben nem csak a kormányfő makacs és becsvágyó természete képezhet, de a pártja által könnyelműen kezelt nemzeti komplexus is, amelynek hirdetői nem szívesen mennek bele kompromisszumokba".

Dalos végül rámutat: a sebtében tető alá hozott médiatörvény kozmetikázott változata mindazonáltal nem jelenthet megoldást a voltaképpeni problémára. Az európai nyilvánossággal kötött tűzszünet helyett a budapesti kormánynak inkább modus vivendit kellene keresnie saját népével. Ehhez tartozik annak belátása, hogy a demokrácia több, mint a választók többségének az uralma. Hozzátartozik ugyanis a társadalom valamennyi szereplőjének akadálytalan és pénzbírsággal nem büntetett szabad akaratnyilvánítása.