2011. január. 03. 11:50
MTI
Utolsó frissítés: 2011. január. 03. 11:49
Itthon
Kettős emberölés: a rendőrök már semmit sem tehettek
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy bodroghalmi férfival szemben, aki megalapozottan gyanúsítható egy hetvenéves házaspár meggyilkolásával - tudatta a rendőrség hétfőn.
Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a rendelkezésre álló adatok szerint január elsején olyan súlyosan bántalmaztak otthonukban egy hetvenéves házaspárt, hogy a helyszínen az életüket veszítették. A helyi rendőrök néhány órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 38 éves helyi férfit, akit a rendőrség bűnügyi őrizetbe vett, egyben előterjesztést tesz előzetes letartóztatásának bírósági elrendelésére.Hozzátette: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a bűncselekmény elkövetésének pontos körülményeit és indítékait büntetőeljárás keretében vizsgálja.