Már sok helyen lehet korcsolyázni a Balatonon
Ahol van kijelölt pálya, az önkormányzat garantálja a biztonságot, és életmentők is vigyáznak a korcsolyázókra.
Keszthelyen hétfő délelőtt jelölte ki az önkormányzat a korcsolyapályát. Itt felelősséget vállalnak a jégre lépők biztonságáért - mondta a Független Hírügynökségnek Kindl György, a Keszthelyi Városüzemeltetési Kft. kereskedelmi és marketing igazgatója. Hozzátette: naponta 1-2 centimétert hízik a jég, vasárnap azonban még nem volt elég vastag. Ha már hétvégén kijelölték volna a pályát, akkor sokkal többen mentek volna korcsolyázni, a nagy tömeget pedig nem biztos, hogy elbírta volna a jég. Keszthelyen hétfőn 11 centis vastagságot mértek, ez már elegendő.
A Balaton jegére elvileg nemcsak a kijelölt helyeken szabad rámenni. Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője korábban a Független Hírügynökségnek azt mondta: aki el akar távolodni a parttól, semmiképpen se menjen egyedül. Az extrém sportokat űzők pedig érdeklődjenek a helyiektől és a sportegyesületektől, hogy hol biztonságos a jég. A Balatonon nagyon változó ugyanis a jég vastagsága. A hőforrások felett előfordulhat, hogy elvékonyodik és veszélyesség válik a jég - tette hozzá.