Nagy erőkkel keresik a szilveszteri cserbenhagyó gázolót
Még nem találták meg a VII. kerületi cserbenhagyó gázolót, de több bejelentés is érkezett, így a rendőrség már forró nyomon keresi a sofőrt.
Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy több bejelentést is kaptak a szombati balesettel kapcsolatban, a tanúmeghallgatások még tartanak.
A gázolás szombat hajnalban történt a VII. kerületi Dózsa György út és Damjanich utca kereszteződésében. Egy balra kanyarodó sötét színű kisteherautó nem állt meg a zebra előtt, hanem elgázolta az úton éppen átkelő 32 éves nőt.
A nőt életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, ám meg nem erősített információk szerint azóta már túl van az életveszélyen. A rendőrség honlapján egy ideig látható volt a balesetről készült közterületi videofelvétel.
Az ügyben a rendőrség segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.