2010. december. 25. 17:58 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 25. 17:25 Itthon

Juhász Miklós: közelebb megy az ügyfelekhez a GVH

Juhász Miklós, a versenyhatóság új elnöke erősítené a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ügyfélbarát, szolgáltató jellegét, és ennek szerinte tartalmi és formai (technikai) elemei is vannak.

Az elnök a tartalmi elemek közé sorolta az előzetes konzultáció lehetőségének a biztosítását. Erre elsősorban az ügyfelek kezdeményezésére indult fúziós ügyekben kerülhet sor. Véleménye szerint a társaságok többsége abban érdekelt, hogy jogkövető magatartást tanúsítson, megfeleljen a versenyjogi szabályoknak. Ennek megfelelően törekedni kell arra, hogy a GVH az érintett cégek számára megfogalmazza, milyen elvárásoknak kell megfelelniük. Nem lehet az a cél, hogy minél magasabb összegű bírság kiszabására kerüljön sor, sokkal nagyobb a társadalmi hasznossága, ha a jogsértésre eleve nem kerül sor. Nyilvánvaló azonban, hogy a jogsértések ellen – különösen a kartellek esetében – a korábbiakhoz hasonló szigorúsággal kell fellépni.

Az ügyfélbarát, szolgáltató jelleg erősítésének formai, technikai eleme is vannak. Első helyen említette az elnök az elektronikus ügyintézés megteremtését, amely már jól működik például a cégbíróságokon. Ez megkönnyítené az iratbetekintést, és arra is lehetőséget biztosítana, hogy az illetéket, díjakat egyszerűsített módon fizessék be az ügyfelek. Az érintett cég képviselője bejelentkezhetne a versenyhatóság elektronikus rendszerébe, és az ügyben keletkezett, őt érintő iratokat megtekinthetné. Jelenleg az ügyfélkapun szerepel ugyan a GVH linkje, de átlépve oda, nincs elektronikus folytatás.

Miután a versenytörvény keret jellegű, gyakran a konkrét ügyekben hozott határozatok rajzolják ki a jogszabályok tartalmát. A hivatal honlapján megtekinthetők a versenytanácsi határozatok, bírósági ítéletek, közlemények, de azokban nem lehet szavakra keresni. Ezért tovább kell fejleszteni a honlapot is.

Arra a kérdésre, hogy ez mikorra valósulhat meg, Juhász Miklós elmondta, hogy a GVH-t is érintették a megszorítások. A jövő évi költségvetésben az állami támogatás mintegy 10 százalékkal csökkent, így jelenleg nincs forrás a tervezett beruházásokra. El lehet viszont kezdeni a fejlesztések előkészítését, ennek során meghatározni a szükséges eszközöket, programokat, esetleg a szállítóktól is kérhetők ajánlatok – mondta az elnök.

Fontos szerepet játszik a Gazdasági Versenyhivatal életében a Versenykultúra Központ (GVH-VKK). A kiszabott és befolyt bírság kétévi átlagának 25 százaléka fordítható a versenykultúra fejlesztésére. Többek között konferenciák, pályázatok, kiadványok, média megjelenések szolgálják a versenykultúra fejlesztésén keresztül a megelőzést. A GVH-VKK keretében – az OECD-vel kötött megállapodás alapján – működik a Regionális Oktatási Központ, amelynek célja a szovjet utódállamok és a balkáni országok versenykultúrájának a fejlesztése.

Egy, a GVH által megrendelt felmérés szerint a magyar lakosság 71 százaléka nem tájékozott a versenyszabályozással kapcsolatban, és e körben mindössze 2 százalékuk mondható jól tájékozottnak. Ez az oka annak, hogy a GVH-hoz érkező panaszok és bejelentések kilenctizede nem alkalmas arra, hogy azok alapján eljárás induljon. A panaszok és bejelentések elintézése azonban jelentős kapacitást köt le. Ezért is nagyon fontos a versenykultúra fejlesztése, mert azáltal lehet tudatosítani az állampolgárokban, hogy a GVH nem általános panasz-fórum. Ennek érdekében kezdeményezték a versenytörvény módosítását – tájékoztatott az elnök.

A hivatal feladatát jelenleg közel kilencven munkatárs látja el. Miután a tagállami versenyjog szorosan kötődik az unióshoz, az itteni gárda mind felkészültségben, mind pedig nyelvtudásban megállná a helyét bármelyik másik EU országban is – mutatott rá Juhász Miklós. A létszámot bővíteni kellene, de az említett anyagi keret erre kevés lehetőséget ad. A versenytanács két új taggal ugyan hat főre bővült, de 2011-ben szükséges lehet egy vagy két új tag kinevezése.

A GVH autonóm közjogi szervezet, de mint ilyen, nem szerepel a jelenlegi Alkotmányban. Az elnök szeretné elérni azt, hogy alkotmányos szervként nevesítse a hivatalt az új alaptörvény. Az autonómiát magára nézve is betartja – utalt elődje búcsúbeszédére, amelyben úgy vélte, hogy elég egyszer engedni a lobbizásnak és politikai nyomásnak, és akkor megszűnik a csak a jogszabályoknak való megfelelés – mondta Juhász Miklós.

Hirdetés