2010. december. 18. 10:47 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 18. 10:49 Itthon

Szabadlábon Tátrai Miklós és Császy Zsolt

Megszüntette a bíróság Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója, valamint Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója előzetes letartóztatását és szabadlábra helyezte őket – erősítette meg Dezső Antal, Tátrai ügyvédje a Népszavának és a Magyar Hírlapnak.

A két férfit hűtlen kezeléssel gyanúsítja az ügyészség a sukorói telekcsere miatt. Az erről szóló szerződést Tátrai írta alá, Császy pedig ellenjegyezte - emlékeztetett a Népszava a szombati számában. Hozzátették: egy másik eljárás is folyik, abban a magyar államot képviselő MNV – feltűnő értékaránytalanságra hivatkozva – a Joav Blummal kötött csere érvénytelenítését kéri.    

A polgári perben pénteken tanúként hallgatták meg még szabadlábra helyezése előtt Tátrait.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.