Itthon hvg.hu 2010. december. 17. 13:37

Közrádió: milyen ígéretet tett a főszerkesztő a minisztériumi sajtósnak?

Tegnap felhívott az MR1 180 perc című műsorának szerkesztője, azzal a kéréssel, hogy szeretnének velem élőben beszélgetni arról, miért is vonultunk ki mi, civilek által delegált tagok a kormány Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságának (KKB) üléséről - írja Sárosi Péter az ataszjelenti.blog.hu-n. Ezt követően pedig beszámol arról, milyen kálvária kerekedett a műsor témája körül.

"A szerkesztő - saját elbeszélése szerint - telefonon megkereste a minisztérium ifjúságügyi főosztályvezetőjét, Téglásy Kristófot, és őt is meghívta az élő műsorba. Téglásy közölte, hogy felőle nincs akadálya, de előbb egyeztetnie kell a minisztérium sajtósával. A sajtós ezután felhívta a szerkesztőt, arra kérve őt, hogy a témával csak jövő héten foglalkozzanak. Ezt a kérést viszont a szerkesztő utasította el a hírversenyre hivatkozva: jövő héten egy ilyen hír 'szavatossága' már alaposan lejár. A minisztérium sajtósa később ismét beszélt a szerkesztővel, és bejelentette neki, hogy beszélt a szerkesztő főnökével, aki állítólag biztosította róla, hogy a rádió ezen a héten nem fog foglalkozni a témával. Hoppá… A szerkesztő azonban - nagyon helyesen és szerencsére - nem adta be a derekát" - meséli a szerző. A folytatást itt olvashatja el.

Hirdetés