2010. december. 15. 11:02 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 15. 12:04 Itthon

Olcsóbb lesz az utazás: januártól bevezetik a Budapest-jegyet

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén egyhangúlag döntött a Budapest-jegyek bevezetéséről. Január 1-től az utasok a Budapest-bérleten túl a BKV 24 és 72 órás jegyét, és a hetijegyeket is használhatják az elővárosi vonatokon és a Volánbusz járatain a Budapest közigazgatási határa utáni első megállóig.

A Budapest-bérletet 2009. január 1-jén vezették be, amely a város közigazgatási határán belül a BKV-járatok mellett a megjelölt vasúti és helyközi autóbuszok járatain is biztosított utazási lehetőséget. A kedvező tapasztalatok és élénkülő kereslet miatt György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes azt javasolta, bővítsék a Budapest-bérlethez hasonló formában a 24 és a 72 órás jegy, valamint a hetijegy érvényességét a Budapest közigazgatási határa utáni első megállóig. György István hangsúlyozta: úgy bővítik a szolgáltatást, hogy az nem jár együtt áremeléssel.

A közgyűlés elfogadta azt a javaslatot is, hogy ezzel egy időben a Budapesti Turisztikai Hivatal által kibocsátott 48 és 72 órás Budapest-kártyák érvényessége is a városhatárt követő első megállóig tartson. Mivel a jegyek a MÁV és a Volán járatain is érvényesek lesznek, György István azt javasolja, hogy a bevételekből egy százalékot a két cégnek továbbítsanak.

A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes előterjesztése azt is tartalmazta, hogy tűzoltóság, a rendőrség, és a közterület-felügyelet szolgálatban lévő, egyenruhát viselő tagja igazolványa felmutatásával ingyen használhassa a BKV járatait. Az intézkedés előkészítése annak, hogy a jövőben az ellenőrzéseket hatósági személyek bevonásával végezhessék.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.