2010. december. 08. 17:50 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 08. 17:33 Itthon

Csökkent a munkanélküliség Zalában

Tíz százalékkal csökkent a munkanélküliség tavaly óta a Zala megyei munkaügyi kirendeltségek beszámolója szerint, Lenti körzetében pedig 21 százalékkal csökkent a regisztrált munkanélküliek száma - mondta Hegyi László, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ zalaegerszegi kirendeltségének igazgatója szerdán.

A megyében november végén 16.834 álláskeresőt, az előző havinál 450-nel többet, az egy évvel korábbinál pedig 1800-zal kevesebbet regisztráltak. Az elmúlt négy év adatai szerint a szezonális munkák megszűnése után novemberben néhány százalékkal mindig nőtt az álláskeresők száma, az emelkedés mértéke 2008-ban, a válság kezdeti hatása miatt elérte 8 százalékot.

Novemberben a munkáltatók 1500 - az októberinél és az elmúlt év azonos időszakához képest is 400-zal kevesebb - új álláshelyet jelentettek be. A legnagyobb, mintegy 340 fős a kereslet feldolgozóiparban, de a gazdasági szolgáltatás területén is tudnak 280 dolgozót alkalmazni. Az építőiparban közel 150, a többi ágazatban pedig 100 ember számára tudnak munkát ajánlani. A munkáltatók a hónap során 95 kárpitost, 90 varrónőt, 80 tehergépkocsi-vezetőt és 55 lakatost kerestek.

Az októberről áthúzódó létszámmal együtt így összesen 3 ezer dolgozó számára ajánlottak munkát. November végén 1200 - az előző havinál 300-zal, az egy évvel korábbinál 600-zal kevesebb - nyilvántartott betöltetlen álláshely volt a megyében.  

Novemberben 2200 munkanélkülit regisztráltak a megyében. A nyilvántartásból 1800-an kerültek ki. Az álláskeresővé váló 2200 ember közül 460-an segéd- vagy alkalmi munkásként, 270-en pedig eladóként vagy felszolgálóként tudtak elhelyezkedni, de a munkába álló irodai adminisztrátorok, szakácsok, tehergépkocsi-vezetők száma is meghaladja a félszázat.

Hegyi László tájékoztatása szerint havonta átlagosan 150-200 új álláskereső lép be a regisztrációba.  A nyilvántartott álláskeresők aránya november végén 12,4 százalékos volt a megyében, ez az előző havinál 0,4 százalékponttal magasabb, az egy évvel korábbinál pedig 0,8 százalékponttal volt alacsonyabb.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.