2010. december. 07. 08:58 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. december. 07. 08:48 Itthon

Erődemonstráció Pokorni mellett

A Fidesz kiállt Pokorni Zoltán mellett, de Hoffmann Rózsa szerint tisztázták a félreértést, s egyébként pedig nagyon sokan megértették és támogatták az oktatás átalakítását célzó koncepciót.

"Demonstratíve kiálltak" Pokorni Zoltán mellett a Hoffmann Rózsával folytatott oktatási vitában a Fidesz parlamenti frakciójának hétfői zárt ülésén - írja a Népszabadság. A lap információi szerint a résztvevők rosszallták, hogy a KDNP-s politikus nem elég "befogadó". A napilap úgy fogalmaz: ez egyfajta erődemonstráció, a fideszesek arra is figyelmeztetnek, hogy pártjuk a meghatározó kormánypárt.

Sikerült tisztáznunk a félreértést, Pokorni Zoltán mást olvasott ki a koncepcióból, mint, ami a szándékunk volt - ezt már Hoffmann Rózsa mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban, melyben azt is hozzátette: a véleményezők elsöprő többsége megértette és támogatta a koncepcióban megfogalmazottakat.

A politikus beszélt a szenátusokba delegált hallgatók számáról is. A tervezett szerint arányukat 25-33 százalékról 15-re csökkentenék. Hoffmann Rózsa ennek kapcsán azt mondta: "nem állítom, hogy nem fog változni" a koncepcióban jelenleg szereplő 15 százalékos arány.

Elmondta azt is: nem akarják a kétciklusú (bolognai) rendszert felszámolni, de  a képzések felülvizsgálatát indokoltnak tartja - s hangsúlyozta: ebben Pokorni Zoltán is egyetért vele.

Azt is elmondta: az emelt szintű érettségi vizsgák tartalmát is átalakítják a tervek szerint, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a követelmények alsó határát emelni kell. Változhat a felvételi pontszámítás módja, de a nyelvvizsga-követelményekkel kapcsolatban egyelőre nem terveznek változást.

A kérdésre, hogy mikor lesz új felsőoktatási és közoktatási törvény, azt mondta: a pedagógus-életpályamodellről szóló javaslattal együtt jövő tavasszal kerülhet a parlament elé.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.