2010. december. 02. 05:23 MTI/Népszava Utolsó frissítés: 2010. december. 02. 05:11 Itthon

Demszky megint tanúskodott

"Nem leszek gyanúsított" - jelentette ki a Népszava csütörtöki számában Demszky Gábor azután, hogy ismét a Főkert Zrt. ügyében hallgatták meg a BRFK nyomozói.

A Népszava szerint a volt főpolgármester arra emlékeztetett, hogy ebben a témában volt már  júliusban volt tanúmeghallgatása és ahhoz képest "semmilyen új elem nem volt". A nyomozás érdekeire tekintettel ennél többet nem mondott a Népszavának. 

A lapban természetesnek nevezte azt, hogy az önkormányzati tulajdonú cégeknél zajló nyomozásokban tanúként a jövőben is meghallgathatják mint volt főpolgármestert. "Együttműködöm ezeknek az ügyeknek a feltárásában, de kizártnak tartom, hogy bármelyik ügyben is gyanúsított legyek",  és megjegyezte, hogy erre a lehetőségre tegnapi meghallgatásán sem utalt jel.

 

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.