2010. november. 25. 13:34 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. november. 25. 13:38 Itthon

Esztergom: 12 millió forint érkezett a Tivi Kft. számlájára

A Független Hírügynökségnek Drága Bálint, a Tivi Kft. ügyvezetője elmondta: összesen 12 millió forint érkezett csütörtökön a cég számlájára az esztergomi önkormányzattól. Hozzátette: várják a megállapodás lehetőségét az önkormányzattal.

Ahogy arról a Független Hírügynökség már beszámolt, a Tivi Kft. dolgozói azért szedték ki az utcai lámpák égőit a városban, mert a korábbi felújítások elvégzése után nem kapták meg a pénzüket. Energiatakarékossá alakították ugyanis a közvilágítást, a megspórolt pénzből kellett volna kifizetnie őket a városnak. Szerda este már kétszer akkora területen nem égtek az utcai lámpák, mint egy nappal korábban. Az iskoláknál, kórházaknál azonban továbbra is van világítás.

A Független Hírügynökség felkereste az ügyben érintett Tivi Kft. ügyvezető igazgatóját. Drága Bálint elmondta: összesen 12 millió forint érkezett meg a számlájukra csütörtökön. Ahhoz, hogy változzon a helyzet, le kell ülniük tárgyalni az önkormányzattal. Ennek lehetőségét várják - tette hozzá.

A korábbi hírekkel szerint az önkormányzat összesen 80 millió forintot utalt el a cégnek, ám Váczy Hübschl István, protokollfőnök elmondta: a sajtóhírekkel ellentétben kedden 10 millió forint plusz áfát, vagyis a fent említett összeget utalták el. A 80 millió forint ugyanis a tartozás teljes összege.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.