Mégsem kapcsolják le a gépekről az agyhalott kisfiút
Bár először beleegyezett a gyámhivatal, hogy lekapcsolják a gépekről a 3 éves Dominikot, akire egy budapesti gyerekotthonban dőlt rá egy szekrény, a szülők tiltakozása után mégis meggondolták magukat. Mivel Dominik gyámság alatt áll, így hivatalosan a gyámhivatal dönthet a kérdésben.
A kisfiú agyhalott, az orvosok szerint nincs esély a felépülésére. A szülők már abban sem biztosak, hogy a szekrény dőlt a gyerekre, mert csak a fején sérült meg. Azt mondják, már tettek panaszt, mert a nagyobb gyerekek megverték Dominikot.
Dominik bátyja, a 4 éves Péter már otthon játszik, nagymamájánál fog lakni apjával. Hétfőn az apja bement érte a gyerekotthonba és most haza is vihette. Öccsére a 3 éves Dominikra pénteken dőlt rá a szekrény az otthonban – a nevelői szobában, ahová a gyerekek be sem mehettek, mindig zárva volt. Kérdés ki hagyta nyitva, és miért csak fél óra múlva vették észre, hogy nincs sehol a kisfiú.
Ezekre a kérdésekre az apa nem kapott választ az igazgatótól sem. Az otthon is vizsgálja, hogy ki hibázott és elkerülhető lett volna-e a baleset. Délután a szülőket behívták az orvosok a kórházba, ők mindenképpen szeretnék életben tartani a fiukat. Ebben a kérdésben azonban a gyámhivatal dönt, s bár először a gép lekapcsolása mellett döntöttek, végül meggondolták magukat. A szülők ugyanis azt mondták, feljelentést tesznek, s mindeközben furcsállják, hogy ha rádőlt a szekrény a kisgyerekre, miért nincsenek sérülések, csak a fején.
Azt mondják, már korábban is panaszt tettek, mert nem figyeltek a gyerekekre eléggé az otthonban. A szülők szerint nem történt volna meg a tragédia, ha hazavihették volna a gyerkeket, ahogy azt többször próbálták, de a gyámhivatal nem engedte. A TV2 Tények egész nap kereste a gyámhivatalt, de az osztályvezető, aki nyilatkozhatott volna, folyamatosan értekezleten volt.