Megszavazták a jövő évi adó- és járuléktörvényeket
A magánszemélyek valamennyi jövedelmük után 16 százalékos kulccsal adóznak, miközben az adójóváírás megmarad, mértéke 2011-től csökken - többek között ez áll az Országgyűlés által kedden elfogadott jövő évi adó- és járuléktörvényekben.
Az Országgyűlés 259 igen és 104 nem, valamint 1 tartózkodás mellett fogadta el az adó- és járuléktörvények módosítását; a kormánypártok támogatták, az ellenzék elutasította a javaslatot. A parlament a törvény sürgős kihirdetését kérte a köztársasági elnöktől. A külön adózó jövedelmek esetében továbbra sem kell adóalap-kiegészítéssel (szuperbruttósítással) számolni. A nem pénzben történő juttatások kifizetőjének adóalapja ugyanakkor a juttatás értékének 1,19-szerese lesz. A szuperbruttó 2012-ben a felére csökken, majd 2013-tól megszűnik.
Az adótörvényhez kapcsolva szavazták meg a képviselők a társadalombiztosítás részére fizetendő nyugdíjjárulék mértékének emelését 9,5 százalékról 10 százalékra. A társasági adó - 500 millió forint éves adóalapig - január elsejétől 10 százalék lesz. A kör kiterjesztésével és az osztalékadó bevonásával a 10 százalékos adómérték általános jellegű lesz 2013-től. A parlamenti többség a zárószavazás előtt a nemzetgazdasági miniszter által benyújtott módosító indítványokat fogadott el.